
Fotó: Gergely Imre
Hamarosan befejezik Gyergyószentmiklóson a szabadidőpark építését. Az átadást azonban csak jövő tavaszra tervezik, ugyanis meg szeretnék várni a növényzet kizöldülését.
2019. november 20., 21:012019. november 20., 21:01
Régóta tervezte Gyergyószentmiklós városvezetése, hogy a sokáig kihasználatlan Építők utcai több mint egyhektáros területen szabadidőparkot építtessen. Az elkészült tervekkel sikeresen pályáztak a Regionális Operatív Program keretében, egy éve pedig elkezdték a többfunkciós park megépítését. Mára a munkálatok nagyobb részével elkészült a kivitelező.
Fotó: Gergely Imre
„Nagyon szép kis oázisa lesz ez a városnak: több száz fát, cserjét, illetve négyezer gumós növényt és évelő virágot telepítettünk be az elmúlt időszakban” – ismertette a helyszíni terepszemlén Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere.
Ezzel párhuzamosan kikerültek a köztéri bútorok, a szemetesek, valamint a szabadtéri fitneszeszközök is. Felszerelték a térfigyelő kamerákat, üzembe helyezték az öntözőberendezést, és lekövezték a járdák egy részét.
Fotó: Gergely Imre
„A kertészekkel egyeztetve arra jutottunk, hogy az első fűnyírást követően adjuk át a nagyközönségnek a helyszínt. Remélhetőleg akkorra a virágok is kinyílnak és a fák is kizöldülnek” – magyarázta a polgármester.
A szabadidőparkban egyébként kész van már a faszerkezetű fedett tér is, ahová eső esetén be lehet húzódni. A bejárathoz pedig kerékpártartó és illemhely kerül. A beruházás összértéke 2,6 millió lej, ennek két százaléka, mintegy 52 ezer lej az önrész, amit a helyi költségvetésből biztosítanak.
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!