
Senkinek sem jó, mégis meggyújtják. Székelyudvarhelyen büntetnek a tarlótüzek miatt. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Székelyudvarhely határában is égetik a száraz növényzetet, ez azonban jelentős bírságot vonhat maga után. Az ügyben eljáró helyi rendőrök a lakók tudatosításával igyekeznek megelőzni a hasonló eseteket, de már volt olyan esetük idén, amelyben bírságolniuk kellett.
2019. március 30., 15:202019. március 30., 15:20
Az elmúlt években tudatosító kampányokkal igyekezte elejét venni a tarlóégetéseknek, illetve az otthoni zöldhulladék meggyújtásának a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség, aminek köszönhetően csökkent a hasonló esetek száma, de így is akadnak problémák – fejtette ki lapunknak Bodrogi Előd, az egység környezetvédelmi osztályának munkatársa. Mint mondta,
Sokan például a kaszálójuk, legelőjük megújulása érdekében gyújtják meg – rendszerint tavasszal és ősszel – a száraz növényeket, de elfelejtik, hogy ezáltal
Pont emiatt is tiltja a törvény a tarlóégetést.
Bodrogitól azt is megtudtuk, hogy egységüket többnyire a portákon történő zöldhulladék meggyújtása miatt riasztják a lakók, ami nem is csoda, hiszen az erős, rossz szagú füst zavarja a környéken élőket. Idén eddig három helyszínre kellett kimenjenek hasonló gondok miatt: két esetben felszólítást kaptak az elkövetők, egy továbbiban bírságolniuk kellett. Mindemellett tarlóégetésre is volt példa:
A levegőt szennyezik, illetve élőhelyeke tesznek tönkre, akik tarlótüzeket gyújtanak
Fotó: Veres Nándor
László Szabolcs, az egység vezetője lapunknak elmondta, a törvény értelmében a tarlóégetésekért
A zöldhulladék elégetéséért járó pénzbüntetés mértékét helyi önkormányzati határozat szögezi le. Természetes személyek 100 és 500 lej között, míg jogi személyek 1000 és 1500 lej közötti bírságra számíthatnak. László mindemellett hangsúlyozta, egységük inkább megelőzni szeretné a bajt, nem híve a bírságolásnak. Persze, ha nem elég a figyelmeztetés, akkor élnek a törvény adta lehetőségekkel.
Bodrogi Előd rámutatott, egységükhöz már érkezett olyan kérés is, hogy adjanak engedélyt tarlóégetésre, ám ezt ők nem tehetik meg. Ilyen dokumentumot a tűzoltóságtól és a környezetvédelmi ügynökségtől kell igényelni. Persze
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
szóljon hozzá!