
Fotó: Tamás Gyopár
Táncos lábú a gyergyóremetei gyereksereg és ifjúság. Évek óta minden gyerek néptáncot tanul, és tíz éve immár a modern táncok terén is komoly lépéseket tesznek, szerepeltek már határon túl is. A további sikeres előadások érdekében a két éve bejegyzett IndepenDance Táncegyesület jóvoltából ezen a héten moderntánc-táborban fejleszti tudását 55 gyerek.
2018. augusztus 29., 14:192018. augusztus 29., 14:19
Alighogy hazaértek az egyesület táncosai a Debreceni Virágkarneválról, ahol 2000 táncossal együtt, húszezer néző előtt léptek fel, elkezdődött a neves oktatókkal zajló tánctábor. Sorban a hatodik ez a tudásbővítő program, és immár két éve, hogy elismert oktatók adják át tudásukat.
– ismertette Nagy Anita, az IndepenDance Táncegyesület vezetője. Az évek során a csapat egyre nagyobb lett, immár száz körüli a ditrói és remetei gyermekek alkotta csoport.
Fotó: Tamás Gyopár
Kedden délelőtt nagyrészt rózsaszínbe öltözött kislányok tartottak a tornaterem irányába, a kisebbek pedig a benzinkúttal szembeni próbatermet célozták meg szüleik kezét fogva. A három csoportból egyik mindig szabadtéren végez mozgásgyakorlatokat vagy éppen játszik – tudtuk meg. Összesen ötvenöt gyerek táborozik három korcsoportra osztva (4-7 éves kor közöttiek, 2-5. osztályosok, hatodikosoktól felnőttekig).
– ismertette Nagy Anita, aki folyamatosan képzéseken vesz részt, legutóbb az Art Kingdom Dance Community koreográfusaitól tanult, és minden lehetőséget megragad, hogy fejlessze tudását.
Fotó: Tamás Gyopár
Világbajnokságra is kvalifikált csapat, a nagyszalontai Infinity Dance Egyesület tagjai, Kiri Evelin és Kiri Norbert hip-hop-ot tanítanak Remetén a tábor ideje alatt. Tóth Tímea pedig Debrecenből érkezett, idén latin táncot tanít. Rajtuk kívül Nagy Anita is hip-hop-alapokat oktat, és kisegítők is irányítják a gyerekek lépéseit, hogy
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!