
Antal Árpád szerint szemléletváltásra van szükség a vásárlási szokásokat illetően. Archív
Fotó: Kocsis B. János
Vizsgálják annak a lehetőségét, hogy De minimis támogatásba részesítsék a sepsiszentgyörgyi kisvállalkozásokat, hogy ne lehetetlenítse el a működésüket a multinacionális nagy cégek terjeszkedése – mondta Antal Árpád polgármester szerdai sajtótájékoztatóján.
2019. május 31., 10:002019. május 31., 10:00
„Én a helyi kis üzletek pártján állok, bennük hiszek, de hosszú folyamat, amíg megváltoztatjuk a vásárlók szemléletét, hogy tudatosan válasszanak, a helyi boltokat, a helyi terméket részesítsék előnyben” – szögezte le a városvezető. A De minimis támogatás-rendszer kidolgozása annak kapcsán merült fel, hogy az önkormányzat napirendre tűzte a városrendezési tervet, és
Az üzletközpontot a Prime Kapital befektetési alap építi meg, a beruházás becsült értéke ötmillió euró, a tervek szerint már idén elkezdik a munkálatokat, és jövőben pedig meg is nyitják a létesítményt. A 15 ezer négyzetméter felületű központban számos nemzetközi- és hazai bolt, és ételudvar kap helyet.

Nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel a hírt, hogy számos nemzetközi hírnévnek örvendő márkaboltot is felsorakoztató, modern bevásárlóközpont épül Sepsiszentgyörgyön, így a helyieknek nem kell majd többé Brassóba utazniuk, ha hasonló termékeket szeretnének vásárolni. A szakértők szerint a multik térnyerés&
„Ez egy nagy beruházás, egy olyan világban, ahol a sepsiszentgyörgyi emberek képesek egy órát utazásra szánni, hogy Brassóban vásároljanak. Jobb, ha ideengedjük a multikat. Hiszen ha Brassóba költjük el a pénzt, megfosztjuk Sepsiszentgyörgyöt a potenciális munkahelyektől és az adóbevételektől. Viszont ha nálunk is megépül a bevásárlóközpont, több pénzt költenek helyben, a város költségvetésébe több jut” – részletezte a polgármester.
Hangsúlyozta, nincs joga beleszólni az emberek életébe, abba, hogy mit és hol vásárolnak, csak példát tud mutatni, és bízik benne, hogy hosszú távon megváltozik a szemléletet, tudatosabban vásárolnak az emberek. Felmérik, milyen hatása van az egészségükre és a helyi közösségre, gazdaságra, ha a tojást a helyi termelőtől, vagy a multinacionális cégnél vásárolják meg.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei a rendőrségi nyomozókkal együttműködve január 23. és február 5. között 66 műveletet hajtottak végre – tájékozatott vasárnap az intézmény.
Önszántából távozott szombaton este fehéregyházi otthonából a 12 éves Boldijar Dorina Rozalia, aki azóta sem tért haza – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a lakók segítségére is számít a keresésben.
Az elmúlt 24 órában szolgálatot teljesítő közel 25 ezer belügyi alkalmazott több mint 2550 alkalommal intézkedtek, és csaknem 1500 mentési, elsősegélynyújtási és tűzoltási feladatot hajtottak végre – közölte vasárnap a belügyminisztérium.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint kedd estig havazással, jegesedéssel, a szél élénkülésével és jelentős lehűléssel járó időjárás várható Románia legnagyobb részén.
Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
szóljon hozzá!