
A támogatásigénylések összértéke várhatóan idén is meghaladja majd a húszmillió eurót Hargita megyében
Fotó: Pinti Attila
Idén majdnem három hónapig tart az egységes mezőgazdasági támogatások kérelmezési időszaka. Hétfőtől 79 féle juttatásra nyújthatnak be támogatásigénylést a gazdák az APIA-hoz.
2026. március 16., 07:522026. március 16., 07:52
Hétfőn elkezdődött az év egyik legfontosabb időszaka a gazdálkodók számára: az idei egységes mezőgazdasági támogatások igénylési időszaka.
A határidő vége is később van a sokévi átlagnál, és ez szükségesnek és hasznosnak is bizonyult tavaly, ugyanis a korábban megszokott május közepi határidőig országszerte nem minden polgármesteri hivatalnál tudták lezárni a legelők bérbeadására vonatkozó jogi eljárásokat.
A támogatásigényléssel kapcsolatos idei tudnivalókról Haschi Andrást, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetőjét kérdeztük.
„Hétfőtől fogadjuk a kéréseket a gazdáktól. Mint minden évben, előbb a kisgazdákat, aztán a nagyobbakat és még nagyobbakat, majd azokat, akiknek támogatási csomagjaik, illetve akiknek állataik vannak.
– fogalmazott Haschi András.
Fotó: Pinti Attila
Vannak ugyan kisebb változások az idei támogatásigényléseket illetően, ám azok jórészt technikai jellegűek, és a gazdákat nem érintik. Ők ugyanúgy kell felkészüljenek a támogatásigénylési periódusra, ahogyan más években,
az esetleges változásokról – ha van olyan, ami őket érinti – helyben tájékoztatják majd őket ott, ahol az igénylési dossziék összeállításában segítenek nekik – mondta kérdésünkre az APIA megyei igazgatója. A gazdák ugyanis idén is kapnak helyi segítséget, ugyanazokon a helyeken várják őket ez ügyben, mint az elmúlt években: saját településük polgármesteri hivatalában, a gazdaszervezeteknél, tehát annál az intézménynél, tömörülésnél, ahol az elmúlt években.
„Programálás szerint történik minden, ezért felhívjuk a gazdák figyelmét, hogy próbálják tartani magukat a kapott időponthoz, mert
– intézett kérést a gazdákhoz Haschi András.
Fotó: Barabás Ákos
A gazdák 79 különböző mezőgazdasági juttatást igényelhetnek az idei támogatásigénylési időszakban.
Az európai uniós forrásokból biztosított támogatások értéke csak minimális mértékben változik a tavalyi értékhez képest,
– tájékoztatott az APIA megyei kirendeltségének igazgatója.
Hargita megyében idén valamivel több, mint 24 000 gazdától várnak támogatásigénylést a megyei mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökségnél, nagyjából 170-180 ezer hektár területre.
A múlt évben 24 152 gazda folyamodott különböző támogatásokért az APIA-hoz Hargita megyében, összesen 175 769 hektár területre.
A Hargita megyei gazdák összesen 21,8 millió euró támogatást kaptak tavaly. A területalapú támogatás 2007-es bevezetése óta eltelt időszakban egyébként már meghaladta az egymilliárd eurót az az összeg, amit a Hargita megyei gazdák egységes mezőgazdasági támogatásokként megkaptak.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!