
Átépítik a málnásfürdői egykori szállót. Archív
Fotó: Nagy D. István
Több tábor kiépítését tervezi idén Kovászna Megye Tanácsa, tekintettel arra, hogy 2017 a turizmus éve Háromszéken. A legnagyobb befektetés Kommandón az egykori pionírtábor újjáépítése, oda egy hárommargarétás panziónak megfelelő, hatvan férőhelyes ifjúsági szabadidőközpontot terveznek. A építkezés már megkezdődött, a beruházás 4,5 millió lejbe kerül.
2017. április 03., 20:092017. április 03., 20:09
Idén a költségvetésben 280 ezer lejt különítettek el a málnásfürdői egykori szálló és vendéglő átépítésére, ahová szintén ifjúsági központot terveznek, ám nagyobb léptékűt – tájékoztatott Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke. Szintén diákokat táboroztatnának a két kihasználatlan utászházban, az egyik épület Torja és Bálványos között, a másik az erdővidéki Hatodon van. Ebben a két ingatlanban egy-két osztálynyi gyereket tudnak majd elszállásolni – elsősorban az erdei iskolák szervezésében van igény kisebb szálláshelyekre.
Tamás Sándor hangsúlyozta, gyakran nincs pénz vagy éppen idő, hogy távolabb vigyék táborozni a diákokat, ám Kovászna megyében, a néhány napos erdei iskolákat szívesen megszervezik a pedagógusok, az Iskola másként hét alatt is nagy az igény a kisebb, megfizethető panziókra, táborokra. Ezért a két utászházat átadják az önkormányzat alárendeltségében lévő Művészeti és Népiskolának, amely felújítja és működteti majd ezeket a minitáborokat.
Kovács Ödön megyemenedzser megkeresésünkre elmondta, próbálták rendeltetésszerűen használni az utászházakat, de a környéken
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Két súlyos közlekedési szabályszegést is feltártak a rendőrök kedden Hargita megyében.
Egy szebeni férfit filmeztek le, amint túrasíléccel közlekedett az út szélén. Noha az úton el volt takarítva a hó, a széleken felgyűlt hómennyiség alkalmas volt a siklásra.
A tanügyben vagy a szenátusban tavaly már bevezették a költségcsökkentő intézkedéseket, újabb megszorítások nem indokoltak – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan.
Januárban az iskolaigazgatók hatvan százalékának jár le a vezetői megbízatása, péntekig a megyei tanfelügyelőségeknek ki kell nevezniük az új iskolavezetőket. Székelyföldön több mint 250 iskolavezetőt érint az intézkedés.
Érezhetően enyhébb reggelre ébredtünk szerdán, Székelyföld-szerte többnyire csak mínusz 6–8 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
szóljon hozzá!