Hirdetés
Hirdetés

Táblagépről olvassák le a vízórákat Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Közművek Rt. – Sepsiszentgyörgy

Fotó: Közművek Rt. – Sepsiszentgyörgy

A sepsiszentgyörgyi lakosoknak többé nem kell otthon ülniük azért, hogy leolvassák a vízóráikat. A Közüzemek Rt. munkatársai mindezt már kopogtatás nélkül is el tudják végezni ezt, miután a felszerelt okos vízórák állása immáron táblagépről is követhető.

Székelyhon

2023. december 30., 12:402023. december 30., 12:40

2023. december 30., 12:462023. december 30., 12:46

Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgyön EU-s pályázati alapokból cserélték le a magánházak vízóráit, illetve a tömbházak főóráit,

a szerződött 3000 vízórából 2920-at szerelt fel a kivitelező cég, ami 97 százalékos megvalósítást jelent.

„A digitális vízórák felszerelése mostanra ért véget, és mindenképpen ezeké a jövő.

Idézet
A december közepén befejezett munkálatok meglátásom szerint csak az elejét képezik egy folyamatnak, ha minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk, akkor ez lesz következő évek egyik feladata”

– fogalmazott Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezérigazgatója.

Hirdetés

Azt is megjegyezte, hogy

a kivitelező munkája nem volt következetes, nem tartották a megbeszélt határidőket, ezért többször is előfordult, hogy nem egy alkalommal kellett elzárniuk a vizet egy adott helyszínen, hanem két-háromszor is.

„Ezt nem így szerződtük le, viszont ha felrúgjuk a szerződést, elesünk a pályázati pénztől, ami még rosszabb helyzetet eredményezett volna” – mondta.

•  Fotó: Közművek Rt. – Sepsiszentgyörgy Galéria

Fotó: Közművek Rt. – Sepsiszentgyörgy

Az új, okosórák lehetővé teszik a távolvasást, ami azt jelenti, hogy

Sepsiszentgyörgy azon háztartásaiban, ahol ilyet szereltek fel, már nem kopog be senki a vízóra megtekintéséért, míg a régi vízórákkal felszerelt magánházak lakói továbbra is az apacov.ro honlapon jelenthetik az állást.

„Örvendünk, hogy lezárult a pályázat, mert elég későn született meg a kiírás, ezért is volt ennyi kapkodás körülötte, hiszen rendkívül szűk időkeretet szabtak meg a megvalósításra – közölte az igazgató.

A felszerelt közel 3000 óra nagyjából a városi főórák felét teszi ki, ezt a fejlesztési irányt mindenképp folytatni szeretnék a következő években, EU-s vagy más alapokból, kiterjesztve valamilyen módon a tömbházi fogyasztókra is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Amikor a mesterséges intelligencia elemzi az önéletrajzot, akkor nem elég a kreativitás

Miért fontos a pontos és jól megírt önéletrajz és mikor segíthetnek a továbbképző- és átképző programok? Hol érdemes tájékozódni az új munkalehetőségekről? – ezekről beszélgettünk a Maros megyei munkaügyi szakemberekkel.

Amikor a mesterséges intelligencia elemzi az önéletrajzot, akkor nem elég a kreativitás
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el

Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el
2026. augusztus 16., vasárnap

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban

Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban
2026. augusztus 16., vasárnap

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára

Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
2026. augusztus 16., vasárnap

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében

Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében
2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
Hirdetés