
Fotó: Kristo Robert
Csíkszeredában néhány tanintézményben még kitartanak a sztrájkolók, másokban tanácskoznak a pedagógusok a folytatásról, ismét másokban pedig már úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a sztrájkot és ismét elkezdik a tanítást. A szakszervezeti vezető azt mondja, minden iskolaközösség saját döntése a folytatás vagy a sztrájk felfüggesztése.
2010. június 02., 17:152010. június 02., 17:15
2010. június 02., 20:292010. június 02., 20:29
Fotó: Kristo Robert
Hargita megyében szerdán, június 2-án a pedagógusok 57,95 százaléka sztrájkolt – közölte a tanfelügyelőség összesítését Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő. Elmondta, az előző naphoz viszonyítva csökkenő, de továbbra is jelentős sztrájkrészvétel mellett az érettségi rendben zajlott szerdán is.
Néhány csíkszeredai iskolát körbekérdezve úgy tűnik, hogy csütörtökre még kevesebb , alig néhány tanintézmény marad sztrájkban. A József Attila Általános Iskolában például a pedagógusközösség döntése szerint csütörtöktől ismét tanítanak, és szintén tanítanak – már keddtől – a Petőfi Sándor Általános Iskolában is. Csütörtökön véget ér a japán sztrájk a Kisherceg Napközi Otthonban és felveszik a munkát az Aranyalma Napközi Otthonban is. Tart viszont a héten – legalábbis a dolgok szerdai állása szerint – a munkabeszüntetés a Xantusz János Általános Iskolában. A Nagy Imre Általános Iskolában szerda estére volt várható a döntés a hogyan továbbról. Szintén tart még a sztrájk, legalábbis csütörtökig, a Kájoni János Iskolaközpontban.
Fotó: Kristo Robert
A tanügyi szakszervezetek országos vezetőségeinek döntéseiről szerdán ellentmondó hírek láttak napvilágot. Miután az egyik hírügynökség közzétette, hogy az Országos Tanügyi Szövetség (FEN) és az Alma Mater Szakszervezet felfüggesztette az általános sztrájkot, egy másik később azt közölte, hogy a FEN folytatja a munkakonfliktust, azon belül pedig a sztrájkot, tüntetést stb. Csíkban a legtöbb pedagógust tömörítő Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség országos vezetősége szerda délutánig még nem szólalt meg. Póra Fülöp, a szakszervezeti szövetség Csík környéki szervezetének elnöke, aki szerdán Bukarestben részt vett az országos tanácskozáson, azt mondta, Csíkban minden iskolaközösség maga dönti el, hogy folytatja-e vagy sem a sztrájkot. Csütörtökön Csíkszeredában a szakszervezetek nagy tüntetést szerveznek, erre a pedagógusokat is minél nagyobb számban várják.
Miután a tanintézmények sorra jelentették be, hogy felveszik a munkát, az országos döntésekről pedig egész nap semmilyen vagy pedig ellentmondó hírek láttak napvilágot, szerda este a négy nagy tanügyi szakszervezeti szövetség vezetői bejelentették, hogy folytatják a sztrájkot és a tiltakozó megmozdulásokat. Döntésük szerint a sztrájk mellett továbbra sem vesznek részt a vizsgák lebonyolításában és nem zárják le a tanévet.
A tanügyi szakszervezetek a kormány által tervezett bércsökkentés ellen tiltakoznak és követelik, hogy javaslataikat foglalják bele az új tanügyi törvénybe.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.