Hirdetés
Hirdetés

Szobrot emeltek a székely fejedelemnek Siménfalván

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Jeles események fémjelzik az idei siménfalvi falutalálkozót: a Magyar Unitárius Egyház (MUE) jubileumi évének helyi megünneplése, illetve az egyetlen székely és unitárius fejedelem, Siménfalvi Székely Mózes két és fél méteres szobrának leleplezése az alakuló emlékparkban.

Molnár Melinda

2018. szeptember 10., 17:522018. szeptember 10., 17:52

2018. szeptember 10., 19:062018. szeptember 10., 19:06

Számos településről hívta egybe az unitárius templom harangja szombaton az elvándoroltakat, hogy az otthon élőkkel együtt emlékezzenek meg történelemalakító elődeikről, és találkozzanak falusfeleikkel.

Múlt, jelen, jövő

Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten, amelyen szép számmal vettek részt helybéli reformátusok is, a gyülekezetet Jakab Imola lelkipásztor képviselte. Szószéki szolgálatában Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, a MUE közügyi igazgatója a vallásszabadság kihirdetésének 450. jubileumát méltatta. Az évforduló a múltidézés mellett a jelenre és a jövőre fókuszál. A megmaradás és hűség parancsát hangsúlyozta, úgy, ahogyan azt Dávid Ferenc és a többi egyházvezető, valamint a hívek tették, akik kiálltak az egyház és a nemzet ügyei mellett.

Arckép nélküli fejedelem

Székely Mózes adománybirtokait Siménfalvára összpontosította, udvarházának alapjai még léteznek. Arcképe nem maradt fenn. Jellemzését Bethlen Farkas történetíró örökítette ránk.

Az úrvacsorai ágendában a falu szülötte, Sipos László firtosváraljai unitárius lelkész a hazatérés öröméről és a kitartás fontosságáról szólt: ezen a napon ugyanúgy lépett be a templomba, ahogyan régen tette szüleivel, nagyszüleivel, rokonokkal és szomszédokkal.

Hirdetés

Szén Sándor helyi unitárius lelkésztől megtudtuk, legutóbb 2000-ben volt falutalálkozó – nagy események örömei ültetik egymás mellé őket. Idén Magyarország kormányának támogatásával

megújult kívülről az unitárius istenháza.

Buzdításképpen Mózes könyvéből idézett: „Térj vissza hazádba, rokonságod közé, s jót teszek veled” (1 Móz. 32, 10).

Lőrinczi Lajos, a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör esperese jézusi példázat nyomán emlékeztetett: a szülőhely jó atyaként tárt karokkal várja és fogadja vissza gyermekeit. A templomi ünnepségen Bálint Hortenzia énekvezér által betanított műsorral kedveskedtek a gyermekek.

Az emlékparkban a szoborállítást térrendezés követi majd •  Fotó: Biró István Galéria

Az emlékparkban a szoborállítást térrendezés követi majd

Fotó: Biró István

Siménfalvához kötődő életút

A székely fejedelem szobrának szombati leleplezéséhez a menet- és térzenét Nagy Levente vezényletével a keresztúri Polgári Fúvószenekar biztosította. Az unitárius fejedelem életútját Gyöngyössy János történeti grafikus és Bartha Levente ismertette. Zavaczki Walter Levente szobrászművész alkotását a helyi önkormányzat finanszírozta. A szobrot Péter Zoltán polgármester és Szén Sándor leplezte le. A műsorban közreműködött a kövesdi testvértelepülés alpolgármestere, Kiszler Gyula és az énekkar, a székelyszentmihályi citeraegyüttes, Szén Csilla pedig Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versét szavalta el. A kultúrotthonbeli közebéd után az iskola sportpályáján felállított színpadon Boda Csilla, Bálint Ilona és Tibódi Erika tanítványai szerepeltek. Fellépett a rugonfalvi Forgórózsák, valamint a székelykeresztúri Vadrózsák Néptáncegyüttes. Tábortűzzel és mulatsággal ért véget az ünneplés, a talpalávalót Jóni Géza és zenekara biztosította. Vasárnap futballmérkőzéssel zárult a falutalálkozó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Már le sem tudott jönni az autópályáról a medvebocs – a helyszínen elpusztult

Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.

Már le sem tudott jönni az autópályáról a medvebocs – a helyszínen elpusztult
2026. augusztus 31., hétfő

Nem csak divatkellék: ezért érdemes tudatosan napszemüveget választani

A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.

Nem csak divatkellék: ezért érdemes tudatosan napszemüveget választani
2026. augusztus 31., hétfő

A PSD eldöntötte, hogy kész kormányzati szerepet vállalni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.

A PSD eldöntötte, hogy kész kormányzati szerepet vállalni
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Mostantól körforgalomként használandó Csíkszereda egyik legforgalmasabb útkereszteződése

Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.

Mostantól körforgalomként használandó Csíkszereda egyik legforgalmasabb útkereszteződése
2026. augusztus 31., hétfő

Száznyolcvanan várnak műtétre, az új szívintézet most rajtuk is segít

Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.

Száznyolcvanan várnak műtétre, az új szívintézet most rajtuk is segít
2026. augusztus 31., hétfő

Egyelőre marad a nyárias meleg, de jövő héten már lehűlés jöhet

A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.

Egyelőre marad a nyárias meleg, de jövő héten már lehűlés jöhet
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Különdíjat kapott lapcsaládunk kisfilmje XII. Kulturális Filmek Fesztiválján

Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.

Különdíjat kapott lapcsaládunk kisfilmje XII. Kulturális Filmek Fesztiválján
2026. augusztus 31., hétfő

Románia volt az Európai Unió kilencedik legnagyobb sörtermelője 2025-ben

Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.

Románia volt az Európai Unió kilencedik legnagyobb sörtermelője 2025-ben
2026. augusztus 31., hétfő

A PSD továbbra is egy miniszterelnök-jelölt mellett teszi le a voksát és az nem más, mint a párt elnöke

A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.

A PSD továbbra is egy miniszterelnök-jelölt mellett teszi le a voksát és az nem más, mint a párt elnöke
Hirdetés