A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium. Jótékony diákok otthona. Archív
Fotó: Thomas Campean
Nagy mennyiségű tartósélelmiszert gyűjtöttek össze húsvét alkalmából a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai.
2018. március 29., 14:372018. március 29., 14:37
A Hozz egyet! elnevezésű, 2010 óta minden évben megrendezett egynapos akció során 105 doboz pástétom, 101 csomag tésztaféle, 54 kiló liszt, 67 kiló cukor, 52 doboz húskonzerv és még sok más élelmiszer gyűlt össze.
„A tanintézetnek 700 diákja van, az összesítésekből pedig kiderült, hogy mintegy 650-en vettek részt a gyűjtésben. Úgy, hogy ezért sem dicséret, sem elismerés nem jár.
– mondta el büszkén Lőrincz Edit, a gyűjtés szervezője. Az adományok felét sófalvi gyermekotthonokba szállítják, a másik felét pedig a Diakónia Keresztény Alapítványnak adják át, amely az udvarhelyi kisnyugdíjasoknak osztja ki az élelmiszert.
A Maros Megyei Tanács tájékoztatja a magánszféra szereplőit a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó Méltányos Átállási Program finanszírozási lehetőségéről a Stratégiai Technológiák Európáért Platform (STEP) keretében.
Engedély nélküli építkezéseket is észlelt Sepsiszentgyörgy területén a helyi rendőrség az elmúlt hetekben. Közleményükben azt is megállapítják: a jelenség nem új keletű.
Hivatalosan is megnyitja kapuit május elsején a sepsiszentgyörgyi skatepark. A gördeszkázóknak, rollerezőknek, extrém kerékpárosoknak és görkorcsolyázóknak tervezett pályán a megnyitó alkalmával profi sportolókkal is találkozhatnak az érdeklődők.
Nagyvad jelenlétét észlelték a Farkaslaka községi Nyikómalomfalván kedden este. Az elmúlt egy hétben a környékbeli juhtanyán ólálkodott a medve, és egy lakóházba is megpróbált betörni.
Műjégpályával, foci- és kötélpályával teszik a kikapcsolódásra és szórakozásra alkalmassá a parajdi sóbánya új látogatói szintjét, és még egy bár is helyet kap a részlegen.
A Magyar Polgári Erő kedden nyújtotta be jelöltjeinek dokumentációját Kovászna Megye Tanácsának elnöki és tanácsosi tisztségeire. A párt képviselői a vállalkozók ösztönzésére, turizmusra, sportra összpontosítanának.
A Szeben megyei főtanfelügyelő kedden az Agerpresnek megerősítette, hogy többé nem oktat már fizikát a nagyszebeni Samuel von Brukenthal Főgimnáziumban Klaus Iohannis államfő, mert nyugdíjba vonul.
A kormány keddi döntése értelmében zöld utat kapott a munkálatok megkezdésére a Sepsiszentgyörgyön épülő, körülbelül 245 millió lej értékű jégpálya – jelentette be a kormányszóvivő április utolsó napján.
Tizenhat millió euróból újították fel és bővítették ki Marosvásárhelyen az első nagy bevásárlóközpontot, amely korábban a Promenada Mall nevet viselte, mostantól azonban M pláza néven fut.
Szervezői szerint rég nem voltak annyin kint Szent György Napok koncertjén, mint vasárnap vagy akár szombat este: úgy becsülik, tízezreket mozdított ki a lakásból a jó idő és a nívós programajánlat.
szóljon hozzá!