
Veress Albert színházigazgató, Némethy Zsuzsa, a fesztivál egyik főszervezője és Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón
Fotó: Péter Beáta
Először szervezi meg a Csíki Játékszín június 8. és 13. között az Unscene – Művészeti Egyetemek Fesztiválját v(0) Csíkszeredában, partnerségben az ország művészeti egyetemeivel, Csíkszereda Önkormányzatával és a Hargita Megyei Kulturális Központtal. A hat nap alatt 19 előadással, esténként filmvetítésekkel és koncertekkel várják az érdeklődőket.
2021. június 07., 17:332021. június 07., 17:33
A színház- és filmművészeti egyetemek végzős diákjainak kínál megmutatkozási lehetőséget az Unscene – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amelynek nulladik kiadása június 8-án kezdődik Csíkszeredában.
– mutatott rá Veress Albert, a Csíki Játékszín igazgatója a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón.
Aztán ez az ötlet tovább virágzott, és valóban az a terv, hogy az elkövetkező években kiterjesszük ezt a fesztivált más művészeti ágakra is, és akár nemzetközivé tegyük a fesztivált” – részletezte a színházigazgató.
Mint elhangzott, nagyon rövid volt az idő az ötlettől a kivitelezésig, ami a szervezést illeti, de így is mintegy 110 résztvevő lesz jelen – végzős diákok, tanáraik, művészeti egyetemek vezetői, színházigazgatók, kritikusok, irodalmi titkárok stb. A 19 előadáson kívül filmvetítéssel, koncerttel, flashmobbal várják a közönséget.
– fűzte hozzá az igazgató.
Fotó: Veres Nándor
Némethy Zsuzsa, a fesztivál egyik főszervezője kifejtette, az is a célja a fesztiválnak, hogy a színiseknek, színészeknek, vezetőtanároknak, igazgatóknak találkozási lehetőséget biztosítsanak, valamint, hogy visszahozzák a régi fesztiválok hangulatát.
– emelte ki a szervező.
A hat nap alatt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a temesvári Nyugati Egyetem diákjai hozzák el színházi produkcióikat és filmes munkáikat. A résztvevő diákok délelőttönként workshopokon vehetnek részt: mozgásworkshopon Bordás Attila vezetésével, valamint Shakespeare-szonettek témában színészworkshopon, Vladimir Anton és Hatházi András vezetésével.
A vetített filmek a kolozsvári BBTE és a bukaresti UNATC film- és médiaszakos diákjainak munkái, köztük több díjnyertes film is található. Két koncert is színesíti a fesztivál kínálatát, szerda este Ovidiu Lipan Țăndărică és barátai, pénteken pedig az Ineffable zenekar lép fel a Kulissza kávézó teraszán.
„Olyan előadásokat láthat a nagyérdemű, amelyeket még nem látott senki sehol. A városnak is egy nagy premier ez a fesztivál, ami erdélyi színművészetnek is sokat jelent” – hangsúlyozta Sógor Enikő, Csíkszereda kultúráért felelős alpolgármestere. Reményei szerint
Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a járványhelyzet még mindig tart, ezért kéri a résztvevőket, hogy tartsák be az erre vonatkozó rendelkezéseket és figyeljenek egymásra.
Fotó: Veres Nándor
Az előadásokat négy helyszínen játsszák: a Csíki Játékszín nagytermében, a Hunyadi László kamarateremben, a Csíki Moziban és a kulturális központ pincetermében. „Ezeket a tereket hetven százalékos telítettséggel tudjuk használni, fenntartunk helyeket a résztvevőknek, és a városi nézőknek is.
– emelte ki még a Csíki Játékszín igazgatója.
Az előadásokra a belépés ingyenes, viszont előzetes helyfoglalás szükséges. Az Unscene programját és további információkat a fesztivál Facebook-oldalán, valamint keddtől a rendezvény honlapján lehet megtalálni.
Miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert Magyar Péter kedden. A kormányfő ezt a Facebook-oldalán közölte annak kapcsán, hogy az első hivatalos miniszterelnöki látogatására Lengyelországba utazott.
Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Idén is tartanak búcsús szentmisét pünkösdvasárnap, május 24-én a Madarasi Hargitán.
Többnyire a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletekre számíthatunk az előttünk álló egy hónapban, nagyobb mennyiségű csapadék az első héten várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzéséből.
Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.
A csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal idén is hagyományos eseménynek adott otthont Harasztkerék: hétfő este a Maros megyei magyar közösségek képviselői átadták az imaszalagokat a lovas zarándoklatnak, hogy elvigyék az imákat Csíksomlyóra.
Ludwig van Beethoven hegedű és zongoraszonátáit játszák kedden délután Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Szent István Termében.
Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell a finanszírozási forrásaikról az Országos Adóhatóságnak.
Elfogadták a pénzügyminisztérium módosító indítványát, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző magánszemélyeket.
Május 1. és 18. között 60 lakossági bejelentés érkezett a Hargita megyei csendőr-felügyelőséghez lakott területek közelében megjelent medvékről, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.
szóljon hozzá!