
Fotó: Tuchiluș Alex
Magyaország mindent megtesz annak érdekében, hogy Románia még közelebb kerüljön a schengeni csatlakozáshoz, és ezzel együtt szurkol az RMDSZ-nek, hogy minél erősebb képviselettel hozzá tudjon járulni az országok közti szorosabb együttműködéshez – jelentette ki Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a Sepsiszentgyörgyön szervezett nemzeti ünnep előtti, Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel tartott sajtótájékoztatóján.
2024. március 15., 17:502024. március 15., 17:50
2024. március 15., 18:062024. március 15., 18:06
Rendhagyó találkozó előzte meg az idei március 15-ei ünnepi felvonulást Sepsiszentgyörgyön, a háromszéki RMDSZ székházában tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Pétert, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét köszöntötték a helyi elöljárók és az RMDSZ képviselői.
A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke üdvözölte a minisztert, majd a nemzeti ünnepre tekintettel néhány perc erejéig a múltat idézte és a jelenről is szólt.
– jelentette ki, majd köszönetet mondott a magyar kormány kitartó támogatásáért.
Fotó: Tuchiluș Alex
– jelentette ki Szijjátó Péter a két ország szoros kapcsolatát hangsúlyozva. Mint mondta,
Emlékeztetett, hogy tavaly Magyarország rekordot döntött, és az elmúlt tíz esztendőben több mint a duplájára tudták növelni a kereskedelmi forgalmat, ugyanakkor Románia a harmadik legjelentősebb exportpiacává is vált a magyar gazdaságnak.
Fotó: Tuchiluș Alex
A miniszter szerint a kapcsolatot tovább kell fejleszteni, ezért Magyarországnak is érdeke, hogy Románia minél teljeskörűbben csatlakozhasson a schengeni övezethez.
– szögezte le a külügyminiszter.
Fotó: Tuchiluș Alex
A romániai szuperválasztási évre kitérve a közösség együttműködését hangsúlyozta.
– jelentette ki. Hozzátette, hogy az anyaországnak érdeke a párt megerősítése, ugyanis minél erősebb az RMDSZ politikai életben való képviselete, annál nagyobb mértékben tud Magyarország támaszkodni rá a kapcsolatépítésben.
Fotó: Tuchiluș Alex
Reméli ugyanakkor, hogy
„Ha a többségi nemzet megadja a nemzeti közösségeknek, kisebbségeknek a tiszteletet, akkor saját maga méltóságát is meg tudja őrizni, és hogyha a kisebbségek megőrizhetik önazonosságukat, identitásukat, akkor azzal építik és nem gyengítik az országot, ahol élnek” – emelte ki a miniszter,
Fotó: Tuchiluș Alex
A sajtótájékoztatót megelőző találkozón Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Tóth László főkonzul, Zsigmond Barna miniszter-helyettes, parlamenti államtitkár, Budai Gyula miniszteri biztos, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Bodor László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke és Ráduly István, Kovászna megye prefektusa vettek részt.
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
szóljon hozzá!