Hirdetés
Hirdetés

Szféra: a fesztivál, amely romos épületekben lel otthonra

Nemsokára pezseg majd az élet a most még elhagyatott, egykori iskolaépületben •  Fotó: Facebook/Szféra

Nemsokára pezseg majd az élet a most még elhagyatott, egykori iskolaépületben

Fotó: Facebook/Szféra

Romos épületekben fiatalos fesztivál – röviden így fogalmazhatnánk meg a marosvásárhelyi Szféra lényegét. Az augusztus 13-14-én nyolcadik alkalommal jelentkező fesztivál most még utoljára a Horea utcai volt 4-es iskola épületében, és annak udvarán kap helyet. Jövőre azonban új „megmentésre váró” fesztiválhelyszínt keresnek.

Szász Cs. Emese

2022. augusztus 10., 22:002022. augusztus 10., 22:00

Látványos munka zajlik hétfőtől a marosvásárhelyi Horea utcai elhagyatott iskolaépületében: az omladozó vakolatú falak között fúrnak, faragnak, festenek – építik a szombaton rajtoló fesztivál helyszínét. Fülöp Tímea főszervező szerint

ez a fesztiválépítés is része a Szféra-hangulatnak, hiszen most alkotják meg az esemény arculatát.

„Épül a bár, szerelik a raklapból készült padokat, festik az asztalokat, készülnek a díszítésként szolgáló illusztrációk, egyik kiállítást is elkezdtük már feltenni” – sorolta a főszervező.

Hirdetés

A régi és új ellentéte

Hozzátette, a Szféra különleges hangulatához hozzátartozik a régi és az új ellentéte. A romosodó épületek és a bennük nyüzsgő, vibráló, fiatalos energiák összhatása teszi egyedivé a Szférát, amely

pár évvel ezelőtt a Vásárhelyi Forgatag keretében még a Maros-partról indult, aztán három évig az elhagyatott Aranykakas vendéglő szolgált fesztiválhelyszínül, majd, amikor elkezdték annak felújítását, akkor költözött a rendezvény a Horea utcai volt iskolaépületbe.

„A helyszín választása tudatos, hiszen olyan fontos marosvásárhelyi terekben mutatkozunk meg, amelyek el vannak hanyagolva, pedig fontosak a város számára.

Idézet
Szeretnénk a Szférán keresztül felhívni a figyelmet a város gazdag épített örökségére, és arra, hogy ezekről érdemes gondoskodni és rendeltetést szánni nekik.

Így volt éveken keresztül a Szféra helyszíne az Aranykakas, amelynek a felújítása idén fejeződött be és már nyitva is áll a nagyközönség előtt. Aztán a Horea utcába, a volt 4-es iskola (volt Európa Gimnázium) és zsidó iskola épületeibe költöztünk, amely az ezernyolcszázas években épült, és noha nem műemlék, de a város történelme szempontjából jelentős” – mutat rá Fülöp Tímea, aki szerint a történelmi utcakép megőrzése miatt is fontos lenne az épület állagmegőrzése. Jó hír azonban – árulta el –, hogy hamarosan itt is elkezdődik az épület felújítása, így a Szféra jövőre egy új helyszínre költözik.

Idézet
Azt, hogy hová költözünk, még nem árulhatjuk el, de vannak még megmentésre váró épületek, amelyek fesztiválhelyszínnek is tökéletesek

– hangsúlyozta a főszervező.

A bútorok is a helyszínen készülnek el •  Fotó: Facebook/Szféra Galéria

A bútorok is a helyszínen készülnek el

Fotó: Facebook/Szféra

Művészetek és zene

Az önmagát kortárs művészeti műhelyként is meghatározó fesztivál szombaton délelőtt 11 órakor nyitja meg kapuit. A programról általában elmondható, hogy

a szervezők egy barátságos, laza és kreatív közegben igyekeznek összehozni a fiatal művészeket és a műkedvelőket, kultúrafogyasztókat, ugyanakkor lehetőséget biztosítanak a pályakezdőknek is a megmutatkozásra.

A hagyományos művészeti ágak, mint a festészet, zene, színház, film mellett bemutatnak számos kísérleti és újszerű projektet is: videóinstallációkat, performanszokat, utcaművészetet, graffitit vagy éppen a helyhez köthető installációkat. A fesztivál jellegéből adódóan nem hiányzik majd a zene sem. Ahogy Fülöp Tímea megfogalmazta:

a Szféra nem egy adott zenei irányzat köré épül, hanem a szervezők ebben az esetben is arra kíváncsiak, hogy bármilyen művészeti ágban, így a zenében is, milyen új alkotók és alkotások születnek.

A kétnapos fesztiválon így olyan előadók lépnek fel majd szombaton, mint a kolozsvári Csodás Lények vagy a vásárhelyi Stonecrops, de a Flow.Strings és Parsecproject rendhagyó koncertjére is sor kerül sor.

Vasárnap a Mixed Feelings Collective zenekart láthatják a fesztiválozók, majd Románia első női trap zenekarát, Kali és Niko G. produkcióját, később a Baló Sámuel Trió muzsikál, majd a Fran Palermo zárja a fesztivált.

Mindezt bárki ingyenesen látogathatja, a teljes programot a Szféra Facebook-oldalán lehet böngészni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

A daganatos betegek továbbra is egy összegben felvehetik magánnyugdíj-megtakarításukat

Módosításokkal fogadta el hétfői ülésén a szenátus a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezetet.

A daganatos betegek továbbra is egy összegben felvehetik magánnyugdíj-megtakarításukat
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Így mutat az első hóréteg a Madarasi Hargitán – fotók

A meteorológusok előrejelzésének megfelelően megérkezett a csapadék és a hideg, ez pedig együtt a magasabban fekvő területeken havazást eredményezett.

Így mutat az első hóréteg a Madarasi Hargitán – fotók
2025. szeptember 29., hétfő

Megkezdődtek a tárgyalások Horațiu Potra zsoldosvezér kiadatásáról

Az igazságügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az egyesült arab emírségekbeli hatóságok megerősítették Horațiu Potra zsoldosvezér és fia, Dorian Potra, valamint egy másik családtagjuk letartóztatását.

Megkezdődtek a tárgyalások Horațiu Potra zsoldosvezér kiadatásáról
2025. szeptember 29., hétfő

Újabb jogosultak kapták meg a villanyszámlák kifizetésére használható támogatást

Újabb 168 606 kedvezményezettnek utalta az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) a villanyszámlák kifizetésére használható támogatást, összesen mintegy 16,7 millió lejt – közölte hétfőn Florin Manole munkaügyi miniszter.

Újabb jogosultak kapták meg a villanyszámlák kifizetésére használható támogatást
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Jelen állás szerint novemberig tudja kihúzni Hargita Megye Tanácsa

Hargita Megye Tanácsa 32 millió lejt vár a kormánytól, hogy az Anghel Saligny-program beruházásaira megelőlegezett összegeket visszakapják. Nagy szükség van rá, mert csak novemberig tudják kihúzni anélkül, hogy a megye számláit zárolnák.

Jelen állás szerint novemberig tudja kihúzni Hargita Megye Tanácsa
2025. szeptember 29., hétfő

A stroke-betegek ellátását fejlesztené a sepsiszentgyörgyi megyei kórház

Több mint hétmillió lejes uniós pályázat keretében segítené a stroke gyors diagnózisát és hatékony kezelését a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház. Az orvosi eszközök, műszerek beszerzését célzó projekt költségvetését hétfőn módosították.

A stroke-betegek ellátását fejlesztené a sepsiszentgyörgyi megyei kórház
2025. szeptember 29., hétfő

Újabb csecsemő halt meg baktériumfertőzés miatt, menesztették a kórházigazgatót

Meghalt még egy csecsemő azok közül, akik megfertőződtek a Serratia marcescens bakteriummal a iași-i Sfânta Maria gyermekkórházban.

Újabb csecsemő halt meg baktériumfertőzés miatt, menesztették a kórházigazgatót
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Becsengettek a Csiky-kerti egyetemen

Ötven új hallgatóval indult a tanév a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Tagozatán. Az ünnepélyes tanévnyitót hétfőn tartották az intézmény Csiky-kerti székhelyén.

Becsengettek a Csiky-kerti egyetemen
Becsengettek a Csiky-kerti egyetemen
2025. szeptember 29., hétfő

Becsengettek a Csiky-kerti egyetemen

2025. szeptember 29., hétfő

Az e-személyikbe táplált lakcímet leolvasó alkalmazást tesz elérhetővé a belügyminisztérium

Hétfőtől elérhető az új elektronikus személyi igazolványból (CEI) a lakhelyre vonatkozó adatokat leolvasó alkalmazás – a RoCEIReader – jelentette be a belügyminisztérium.

Az e-személyikbe táplált lakcímet leolvasó alkalmazást tesz elérhetővé a belügyminisztérium
2025. szeptember 29., hétfő

Színes programokkal várják a szépkorúakat Csíkszeredában

A Csíki Moziban és a Csíki Székely Múzeumban szerveznek programokat az idősek világnapja alkalmából a csíkszeredai szépkorúaknak.

Színes programokkal várják a szépkorúakat Csíkszeredában
Hirdetés