
Idén is búcsúba várják a borzontiakat
Fotó: Pethő Melánia
Kétnapos faluünnepet tartanak a Gyergyóalfaluhoz tartozó Borzonton. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínálnak kikapcsolódási lehetőséget a hétvégén. A Szent István-napokon többek között sakkversenyre, orgonakoncertre, utcabálra várják a borzontiakat, a vendégeket.
2018. augusztus 16., 18:492018. augusztus 16., 18:49
Augusztus 18-án, szombaton 9.30-tól a Borzonti Kultúrotthonba sakkversenyre várják az érdeklődőket. Szintén a kultúrotthonban 16 és 20 óra között gyerekfoglalkozások lesznek, az alfalvi Fészek és a Kiáltó Kövek Egyesület szervezésében. Ezúttal is, akárcsak az Alfalvi Napokon közösen kínálnak a gyerekeknek programokat. Többek között fakanálbábu-készítésre, gyurmázásra, színezésre, kulcstartókészítésre, gyertyaöntésre és akadálypálya kipróbálására várják a gyerekeket.
Vasárnap 12 órától a borzonti római katolikus templomban búcsús szentmisét, ezt követően pedig Borsos Hunor orgonaművész koncertjét tartják. A Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület műsora 16 órától kezdődik Borzont központjában, ugyanitt 19 órától fellép Nagy Imre népi zenekara, majd 21 órától Corax-koncertre várják a kikapcsolódni vágyókat. 22 órától utcabál lesz Rolanddal.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!