Szent György-napi számvetés

Emlékek a városnapokról. Ahány résztvevő, annyiféle •  Fotó: Szent György Napok/Codra Botond István

Emlékek a városnapokról. Ahány résztvevő, annyiféle

Fotó: Szent György Napok/Codra Botond István

Erős nyitás és markáns zárás keretezte az idei Szent György Napokat, a kilencnapos városünnep alatt negyven helyszínen háromszáz programot bonyolítottak le – összegezték a keddi sajtótájékoztatón a szervezők.

Bíró Blanka

2017. május 02., 16:332017. május 02., 16:33

2017. május 02., 20:482017. május 02., 20:48

Antal Árpád polgármester rámutatott, az ő elemzése épp annyira szubjektív, mint a többi 56 ezer sepsiszentgyörgyié, majd a sikerek mellett a negatívumokat is lajstromba vette. Rámutatott, idén első ízben a városháza csapata vállalt nagyobb szerepet a szervezésben, elégedett volt a munkájukkal, ám későn döntöttek, ezért a külső kommunikáció nem volt annyira intenzív, mint a korábbi években. Fontolgatják, hogy a jövőben csökkentik a programok számát, így talán elkerülik, hogy a bőség zavara miatt egy-egy rendezvény kevesebb látogatót vonzzon.

A városvezető büszke arra, hogy a zöldövezetek nem sérültek, „ez komoly civilizációs üzenet” a sepsiszentgyörgyiek részéről.

Knopp Ildikó, a városimázs-iroda munkatársa, programkoordinátor elmondta, a kulturális héten 3680 jegyet adtak el, a vakáció ellenére a báb- és gyerekelőadások is telt ház előtt zajlottak. A Queen Classics nyitókoncert nemzetközi színvonalú produkció, a záró, sárkányt legyőző performansz pedig helyi gyártmányú kuriózum volt. A vásár különben idén összehúzódott, 250 résztvevő kínálta a portékáit.

A szervezők munkáját hetvenfős önkéntes és 38 fős kommunikációs csapat segítette. A támogatók 122 500 lejjel járultak hozzá a városnapokhoz, a város pedig egymillió lejjel támogatta, ám ebben benne van a 235 ezer lejes vásári bevétel.

Antal Árpád hozzátette, rekordot döntött a közösségi oldalán a Carla's Dreams basszusgitárosának bejelentéséről közzétett videó: 254 ezer emberhez jutott el, és 110 ezren nézték meg, amikor a koncert alatt a zenész magyarul elmondta, hogy sepsiszentgyörgyi székely.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményeit

Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményeit
2025. május 09., péntek

Ösztöndíj robotikában és programozásban tehetséges diákoknak

Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.

Ösztöndíj robotikában és programozásban tehetséges diákoknak
2025. május 09., péntek

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen

Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen
A szolidaritás menete Marosvásárhelyen
2025. május 09., péntek

A szolidaritás menete Marosvásárhelyen

2025. május 09., péntek

Szokatlanul hideg lesz, és nem csak egy vagy két napig

Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.

Szokatlanul hideg lesz, és nem csak egy vagy két napig
2025. május 09., péntek

Jó lehet az idei kukorica- és burgonyatermés, legalábbis a cserebogárrajzás alapján

Április végén, május elején nagy májusi cserebogár-rajzásnak lehettünk szemtanúi. Jó tudni azonban, hogy nem ártalmatlan rovarokról beszélünk: nagy károkat okoznak a mező- és erdőgazdaságokban egyaránt.

Jó lehet az idei kukorica- és burgonyatermés, legalábbis a cserebogárrajzás alapján
2025. május 09., péntek

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán

Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán
2025. május 09., péntek

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését

Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

2025. május 08., csütörtök

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan

Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (független) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan