
Szentegyházán is ünnepelnek. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Több székelyföldi egyházközösség is búcsús szentmisével ünnepli védőszentje névünnepét, Szent András napját pénteken.
2018. november 29., 13:072018. november 29., 13:07
2018. november 29., 13:112018. november 29., 13:11
Szent András napját november 30-án ünnepli az egyház. Az apostol több székelyföldi templom védőszentje, így névünnepén több településen is ünnepi szentmiséket mutatnak be.
A gyimesfelsőloki Szent András-plébániatemplom búcsúja pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik, a szentmise szónoka Bilibók Géza tusnádfürdői plébános lesz. Szentegyháza Szent András apostol nevét viselő plébániatemplomának ünnepi búcsús szentmiséje szintén pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik, főcelebránsa Tamás József püspök lesz. A Kézdivásárhelytől 9 km-re fekvő Futásfalván is pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, a szentbeszédet Farkas Zsombor gelencei segédlelkész mondja.
November 30. Romániában 2012 óta hivatalos ünnep, munkaszüneti nap.
Szent András apostol Szent Péter bátyja, egyike Jézus tizenkét tanítványának. A Mester elsőként őt hívta el, és András azonnal követője lett, majd megtérítette bátyját, a későbbi Péter apostolt. András korábban halászként Keresztelő Szent János tanítványa volt. Görögországban, Patraszban halt vértanúhalált Kr. u. 70-ben, a róla elnevezett andráskereszten.
A moldvai és Gyimes-völgyi csángók ezen a napon a farkasok ellen megfokhagymázták az ajtókat, hogy ne vigyék el a jószágot. E célból összekötötték az ollót, mert ha nyitva maradna, a farkasok elvinnék a juhokat. Székelyföldön András-napkor kezdődtek a disznóvágások.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!