
Fotó: Via Prospera
Október 18-án a festői Magic Harghita Resort egységében rendezik meg az első Székelyföldi Business Meetup-ot, amely a térség üzletembereit és vállalkozói szervezeteit hivatott összehozni egy inspiráló, tanulással és kapcsolatépítéssel teli napra.
2025. október 07., 09:132025. október 07., 09:13
A Székelyföldi Business Community által szervezett esemény mottója a Lendület a vállalkozónak és a vállalkozásnak, míg a rendezvény célja, hogy egy napra közös térbe hozza mindazokat, akik a gazdasági fejlődés és a közösségi együttműködés mellett elkötelezettek.
A nap központi témája a Leadership – szolgáló vezetés, amely a hosszú távon sikeres vállalkozások egyik legfontosabb pillére. A meghívott előadók között szerepel Kosza Aliz, az egyik legnagyobb hatású romániai női vezető, Ács Zoltán budapesti vállalkozó és business coach, valamint Kulcsár Tibor, a Magyarországon nagy elismerésnek örvendő Kulcs-Soft Zrt. és a Kulcsár Akadémia alapítója. Az egész napos program keretében kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül elismert székelyföldi vállalkozókkal, „Ember a vállalkozás mögött – székelyföldi vállalkozók szemével” címmel.
Fotó: Fülöp Attila
Délután három tematikus szakmai programot is szerveznek. A résztvevők többek között a belső marketing, csapatmunka és generációk közötti kommunikáció témáit ismerhetik meg behatóbban egy workshop keretében a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ szervezésében. A digitalizáció és a mesterséges intelligencia trendek is bemutatásra kerülnek a Soft4biz és a Chillygence közös előadásában, illetve a hálózatépítés, mint üzleti erőforrás témában lesz egy panelbeszélgetés a székelyföldi vállalkozói szervezetek közreműködésével.
A napot a BNI regionális igazgatója által vezetett speed networking színesíti, amely gyakorlati eszközöket kínál az üzleti kapcsolatok hatékony építéséhez. A szervezők arra buzdítanak minden székelyföldi vállalkozót, hogy bátran vegyenek részt az eseményen, mert ez a nap nemcsak inspirációt, hanem valódi üzleti kapcsolódásokat és fejlődési lehetőségeket is kínál.
Fotó: Eusebiu Botezatu
Időpont: 2025. október 18.
Helyszín: Magic Harghita Resort, Kápolnásfalu
Jegyek és további információ: www.szbc.ro
(X – fizetett hirdetés)
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.