
Az RMDSZ és az EMNT elnöke egyaránt elítélte Emil Boc kormányfőnek azt a kijelentését, miszerint nincs szükség etnikai alapú régiókra, nevezetesen a Maros, Hargita és Kovászna megyét magában foglaló Székelyföld közigazgatási egységre.
2010. június 27., 10:242010. június 27., 10:24
2010. június 27., 17:452010. június 27., 17:45
Emil Boc azt mondta a Románia regionális területi-közigazgatási átszervezésének időszerűsége című konferencián, hogy nincs szükség etnikai alapú régiókra és tartományokra. Azt viszont elismerte, hogy új fejlesztési-közigazgatási régiókat kell létrehozni, mert a jelenlegi nyolc óriástérség nem működik hatékonyan, szerinte viszont a hatóságoknak az alkotmányt kell alapul venniük az átszervezéskor, amely kimondja: Románia egységes nemzetállam. Emil Boc szerint Románia nem lehet szövetségi állam, tartományokkal, mint Németország, vagy független államokkal, mint Amerika.
Az RMDSZ elnöke, Markó Béla elmondta, aki azt szeretné, hogy ne létezzenek hagyományos térségek adott etnikai összetétellel, tulajdonképpen a valóságot utasítja el. Hozzátette, a jelenlegi területi-közigazgatási elosztás egyik nagy gondja éppen az, hogy mesterségesen kettévágtak bizonyos hagyományos területeket, és ezeket más térségekhez csatolták, hogy így kerüljék el azt, hogy egy adott régión belül kialakuljon bizonyos etnikai összetétel. Szerinte a valóság elfogadásával együtt jár az, hogy némely régióban bizonyos etnikai közösség kerül többségbe, megőrizve hagyományait, kultúráját.
Hasonlóképpen fogalmazott az EMNT elnöke, Tőkés László is, aki elmondta: Románia új regionális felosztásakor figyelembe kell venni a nemzeti elvet, ennek érvényesülnie kell, Románia kormányának pedig szakítania kell a „rossz történelmi politikával, miszerint a magyarok ellenség”. „Elítélik az önrendelkezési törekvéseket, szó sincs nemzetbiztonsági kockázatról. Elég a kirakatpolitikából, az üres protokolláris szövegekből, az Európai Unióban a románok és a magyarok együtt kell érvényesüljenek. Emil Boc alig néhány nappal azután ellenzi a Székelyföld régiót, hogy találkozott Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel, akinek mindent megígért”– mondta Tőkés László.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!