
Tíz év múlva már öt-hat méteresek lesznek a most elültetett facsemeték
Fotó: Barabás Ákos
Száz juhar- és tölgyfacsemetét ültetett el a székelyudvarhelyi Rotary Klub csütörtökön a Szejkefürdőn lévő székely kapuknál és a forrás közelében. A cél az, hogy szebbé varázsolják a tájat.
2019. március 21., 16:502019. március 21., 16:50
Összesen ötven hegyi juharfacsemetét ültettek el a szejkefürdői székelykapuk közelében a Rotary Club tagjai, akik a Székelyudvarhelyi Magánerdészettől kértek segítséget a megvalósításhoz – fejtette ki érdeklődésünkre a helyszínen Szakács Sándor, a klub elnöke. Mint mondta,
„Az a célunk, hogy tegyünk a közösségért” – fogalmazott. A facsemeték most ötévesek, vagyis tíz év múlva már öt-hat méteresek lesznek. Szakács, aki egyben nyugalmazott erdész is, rámutatott, azért választották ezt a tavaszi időpontot az ültetésre, mert ilyenkor könnyebben „megfogannak” azok a kis fák is, amelyek nem földlabdával érkeztek. Úgy becsülte, hogy így nagyjából kilencven százalékuk megmarad.
Fotó: Barabás Ákos
A korábbi években elültetett, de időközben elpusztult fákat is pótolták a borvízforrás környékén és a nagyszínpad közelében. Erre ötven darab vöröstölgyfa-csemetét használtak fel, amelynek különlegessége, hogy ősszel leveleik éles rőt színben pompáznak. „Igyekeztünk egy kis színt vinni a tájba” – fogalmazott Szakács. Hozzátette, a facsemeték a Homoród Erdészeti Hivataltól, illetve egy Bihar megyei Szentjobbról származó kertből származnak.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!