Az MPP kitart amellett, hogy március 12-én kerüljön sor a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésre.
2010. február 23., 16:192010. február 23., 16:19
2010. február 23., 18:042010. február 23., 18:04
Bár a hétvégén az RMDSZ és Tőkés László más álláspontra helyezkedett, a tavalyi döntéseknek megfelelően március 12-én Sepsiszentgyörgyön meg kell tartani a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést – jelentette be Szász Jenő, MPP-s pártelnök és dr. Farkas Csaba, a szervezet alelnöke.
Dolgozunk a szervezésen – mondta dr. Farkas, aki a házbizottság elnöke is. „Remélem, az EMNT mellett az RMDSZ is hamarosan nevesíteni fogja házbizottsági tagjait. Ugyanakkor hibás Markó azon vélekedése, miszerint a helyi történéseket a bukaresti helyzeteknek kell alávetni, inkább fordítva van: amit Székelyföldön elhatároztak, azt Bukarestben kell végrehajtani” – mondta dr. Farkas. Szász Jenő úgy vélekedett, „maszatolás van. Nem kisebbségi törvény kell, hanem autonómia. Az autonómia az egyetlen járható út számunkra. Minden, ami ezt a kérdéskört kiváltja, háttérbe szorítja, közösségünk ellen szól”.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!