
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI
Az államfő szerint az eltávolítása hatással lehet a jogállamisági feltételekhez kötött uniós források lehívására is.
2026. június 01., 15:472026. június 01., 15:47
Sulyok Tamás a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Magyar Péter miniszterelnökkel és Görög Márta igazságügyi miniszterrel egyeztetett a Sándor-palotában hétfőn.
Azt írta, a megbeszélésük alapján megerősítést nyert, hogy a kormányzat az alaptörvénytől eltérő, egyoldalú politikai elvárások szerint értékeli és értelmezi a köztársasági elnöki tisztség alkotmányos szerepét.
– idézi a köztársasági elnök bejegyzését az MTI.
Hozzáfűzte, hogy a miniszterelnök által – az igazságügyi miniszter jelenlétében – tett nyilatkozat alapján a kormány a törvényesen betöltött tisztségéből való eltávolítás céljából személyre szabott jogalkotással tervezi módosítani az alaptörvényt,
Az ennek folytán kialakuló alkotmányos válsághelyzet mélyíti a társadalmi megosztottságot, és károsítja a magyar demokrácia nemzetközi megítélését, ami hatással lehet például a jogállamisági feltételekhez kötött uniós források lehívására is – írta Sulyok Tamás.
Magyar Péter hétfőn Budapesten, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatón kijelentette, ha Sulyok Tamás nem mond le a köztársasági elnöki tisztségről, a Tisza Párt módosítani fogja az alaptörvényt.

Ha Sulyok Tamás nem mond le köztársasági elnöki tisztéről, a Tisza párt módosítani fogja az alaptörvényt – mondta a miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot, a tanároknak pedig tudniuk kell, hogy számíthatnak az intézmények támogatására, ha munkájuk során bántalmazzák őket – jelentette ki az oktatási miniszter.
A munkába önként visszatérő szülők a gyermek életkorától függően további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat, a két év alatti gyermeket nevelő anyákat pedig mentesítenék az egészségbiztosítási járulék (CASS) fizetése alól.
Mi a feladata egy történelmi filmnek, milyen várt és váratlan hatásai voltak a Hunyadi-filmsorozatnak? – többek között erről is beszélt Bán János, írói nevén Bán Mór, a film alapjául szolgáló történelmi regényciklus szerzője Sepsiszentgyörgyön.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden 14 órától kezdődő együttes ülésén szavaz a képviselőház és a szenátus.
Elvileg ugyan számos helyi adó és illeték kifizethető online, a gyakorlatban sok településen a virtuális ügyfélszolgálati ablakig sem jut el az adófizető, az ablak ugyanis nem létezik. Sok pénzt veszíthetnek ez miatt az önkormányzatok.
Nagy volt az érdeklődés a pénzügyminisztérium csütörtöki állampapír-aukcióján: a befektetők a meghirdetett összeg ötszörösére, mintegy 2,5 milliárd lejre nyújtottak be ajánlatot – számolt be Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
szóljon hozzá!