„Örülök, hogy többen vagytok, mint tavaly. Érezzétek jól magatokat, szórakozzatok, és legyetek nagyon aktívak itt is, majd a közéletben is, hisz mi azért dolgozunk, hogy nektek vagy legalább a ti gyerekeiteknek egy biztosabb jövője legyen” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Antal Árpád András, Sepiszentgyörgy polgármestere a III. Háromszéki Szabadegyetemet.
2011. július 14., 12:222011. július 14., 12:22
2011. július 14., 16:312011. július 14., 16:31
Csütörtök reggel megnyitotta kapuit a III. Háromszéki Szabadegyetem a Zabola mellett található Csipkés táborban. A nagyjából száz résztvevő bulis hangulatban fogadta a megnyitón jelen lévő személyeket, és érdeklődéssel hallgatták mind a megnyitóbeszédeket, mind pedig az első előadásokat.
Grüman Róbert, a HÁRIT elnöke elmondta, a rendezvény harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit, a cél pedig az, hogy az ezelőtt három évvel kezdődött tábor valódi szabadegyetemmé nője ki magát.
Tischler Ferenc, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság képviselője beszédében arra világított rá, hogy fontos egy szervezethez való tartozás, az önkéntesség, hisz az így eltöltött idő sokkal kellemesebb, mint ha mindenki egyénileg tengődne valahol.
Bodor László, a Félsziget fesztivál igazgatója is jelen volt a megnyitón, hisz a vetélkedőkön részt vevő legsikeresebb csapat ingyen mehet a Félszigetre.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!