
Városközponti autózás tanuló vezetőkkel. Ajánlott elkerülni a csúcsforgalmat
Fotó: Gábos Albin
Több városban is helyi önkormányzati határozattal, vagy kérés alapján igyekeznek korlátozni a sofőriskolák gépjárműveinek közlekedését a reggeli és délutáni csúcsforgalomban a legforgalmasabb útszakaszokon. A tiltás a zsúfoltságot hivatott csökkenteni, de gépjárművezető-oktatók szerint nem célravezető.
2019. március 03., 13:552019. március 03., 13:55
A tapasztalt autóvezetők többsége nehezen viseli el, amikor egy amúgy is zsúfolt útszakaszon egy óvatosan haladó tanuló vezető is lassítja előtte a forgalmat. Mivel egyre több a gépjármű és nagyobb a torlódás, a hazai városok egy része már egy ideje úgy próbál segíteni a helyzeten, hogy
Több városban létezik hasonló korlátozás, idén vezette be például Jászvásár is, ahol 19 nagy forgalmú utcában nemcsak a gépjárművezetői oktatást biztosító iskolák autóit, hanem a nehézgépjárművek, áruszállító teherautók közlekedését is megtiltották reggel 7-9 és délután 4 és 6 óra között, a tiltás ellen vétőknek pedig 1000-től 2500 lejig terjedő pénzbírságot helyeztek kilátásba. De hasonló korlátozás van érvényben például Krajován, Zsilvásárhelyen, ugyanakkor Pitești-en teljes tiltást vezettek be a tanuló vezetők számára, akiknek minden időszakban el kell kerülniük a városközpontot. A döntéseket mindenütt azzal indokolták, hogy
Kitiltani a csúcsforgalomból a sofőriskolás autókat? Több romániai nagyvárosban már működik, Székelyföldön azonban még csak „ízlelgetik"
Fotó: Iszlai Katalin
Székelyudvarhelyen 2015 novemberétől van érvényben egy helyi önkormányzati határozat, amely megtiltja a tanuló vezetőknek, hogy a belvárosban közlekedjenek az oktatásukra szolgáló gépjárművekkel. Eszerint
Több önkormányzati képviselő akkor úgy vélekedett, szinte mindegy, hogy van, vagy nincs a csúcsforgalomban tanulóautó, mert a forgalom úgyis sűrű marad. Akkor 100 lejtől 500 lejig terjedő pénzbírságot helyeztek kilátásba a tilalom megszegői számára. Érdeklődésünkre Katona Lóránt, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség helyettes vezetője úgy nyilatkozott, a helyi rendőrök időszakosan ellenőrzik a tiltás betartását, és amennyiben ezekben az időszakokban szabálytalanságot észlelnek, bírságolnak. ,
– részletezte Katona, aki szerint főként a gépjárművezetői vizsgák előtt történnek ilyen esetek. Nem okoz különösebb nehézséget Székelyudvarhelyen a tiltás betartása – vélekedett kérdésünkre az egyik helyi autósiskola vezetője és oktatója, Szabó-Szélyes Ferenc. Szerinte viszont ennek a korlátozásnak nem sok értelme van, mert az érintett útszakaszokon azokban az időszakokban csak araszol, szinte áll a forgalom, óránként 20-30 kilométeres sebességgel sem tudnak haladni az autók.
– értékelt, hozzátéve, ilyen szempontból ez hátrányt jelent. Ugyanakkor a délutáni csúcsforgalom tapasztalatai szerint nem a tiltás idejére esik, hanem inkább 4 és 6 óra között telítődik.
Fotó: Gábos Albin
Csíkszeredában helyi önkormányzati határozattal
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy szükség, vagy igény lenne-e ilyen tiltásra, Szőke Domokos alpolgármester úgy nyilatkozott, felmerült ez a kérdéskör, de mindaddig, amíg nem jön létre és nem kezdi meg működését a városban is a helyi rendőrség, amely ellenőrizni tudná egy erre vonatkozó intézkedés betartását, nem találták időszerűnek egy ilyen határozat előterjesztését.
– tette hozzá. Noha nincs határozat, csíkszeredai oktatóktól tudjuk, hogy a vizsgáztatást végző közlekedésrendészek felhívták a figyelmüket, amennyiben mód van rá, az oktatás során csúcsforgalomban kerüljék el a zsúfoltabb városközponti útszakaszokat. Ugyanakkor egy, a közlekedésrendészet képviselőivel közösen született megállapodás szerint a szűkebb, meredek utcákban sem járnak. A Hargita Megyei Tanácstól kapott tájékoztatás szerint
Az autósiskolák számára megállapított városokon belüli, illetve ezeken kívüli útvonalak betartását a Közúti Szállítást Ellenőrző Állami Felügyelőség (ISCTR) is ellenőrzi, az útvonalak kijelölése pedig a 2006-ből származó 1391-es számú kormányhatározat szerint a közlekedésrendészet illetékességébe tartozik.
Fotó: Gábos Albin
Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat szintén tervezett bevezetni egy ehhez hasonló korlátozást – tudtuk meg Tóth-Birtan Csaba alpolgármestertől. Kezdeményezésük azonban nem valósult meg, mert a rendőrség kedvezőtlenül véleményezte a határozattervezetet, azzal indokolva ezt, hogy
Ezzel együtt viszont a rendőrség mégis életbe léptette azt a szabályozást, amely szerint a reggeli és délutáni csúcsforgalomban a tanuló vezetők nem autózhatnak a zsúfoltabb városközponti utcákban, az elöljáró viszont azt tapasztalta, hogy ezt nem tartják be. Gyergyószentmiklóson még nem merült fel a tanuló vezetők autóinak kitiltása a város forgalmas útszakaszairól csúcsidőszakokban – tájékoztatott kérdésünkre Fórika Krisztina, a polgármesteri hivatal szóvivője. Hozzátette, a hivatalhoz nem érkeztek visszajelzések, javaslatok arra vonatkozóan, hogy korlátozni kellene a tanuló vezetőkkel közlekedő járművek útvonalait, órarendjét, ezért nincs ilyen jellegű intézkedés.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
3 hozzászólás