Szokatlanul magas számban, 69 esetben fordultak lázas állapottal a mentőszolgálathoz folyó héten – derül ki a megyei mentőszolgálat statisztikájából.
2009. november 22., 16:282009. november 22., 16:28
Ugyancsak onnan tudjuk, hogy a héten nyolc autóbaleset történt, tizenegy – szerencsére enyhébb – sérülttel, illetve két tűzeset, sérülések nélkül. Az agresszivitásnak is meg vannak a heti számadatai, testi sértés miatt tizenegy személyt kellett kezelni. Ittas állapot miatt tizenkét, közterületről pedig húsz beteget kellett beszállítani a sürgősségire – jegyezte meg a mentőszolgálat diszpécsere, akitől megtudtuk, gyógyszertúladagolásos öngyilkossági kísérlettel hárman próbálkoztak. Jegyeztek még négy sárgaságos esetet, egy gombamérgezést, illetve 31 szülést és 9 halálesetet.
Aranyérmet szerzett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közgazdász diákcsapata a Kínában szervezett világszintű esettanulmány-versenyen – olvasható a szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményben.
Egyik évről a másikra mintegy 55 százalékkal csökkent Hargita megyében a magánszemélyek számára az egészségbiztosítási pénztár által elszámolt betegnapok száma. Ez azonban nem függ össze a tavalyi szigorú ellenőrzésekkel.
A legfelsőbb bíróság hétfőn elrendelte Horațiu Potra csapatában tartozó zsoldosok előzetes letartóztatásának harminc napos meghosszabbítását.
A hitre való nevelés céljával szervezik meg már több éve a bibliatörténeti vetélkedőt, amelyet idén is a sepsiszentgyörgyi Csipike Napköziotthonban tartottak meg a hétvégén. A programon Kovászna és Hargita megyéből is részt vettek napközisek.
Emil Boc kolozsvári polgármester hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy be akarja tiltani a dohányzást a tömegközlekedés megállóiban, valamint a közparkokban és a város kezelésében lévő sporttelepeken.
Lézeres sebességmérőket, modern technológiájú drogteszteket, alkoholszondákat vet be a Kovászna megyei rendőrség a közúti fegyelem és biztonság érdekében. A készülékeket hétfőn mutatták be a nyilvánosságnak.
Az igazságügyi miniszter szerint Andrew és Tristan Tate „helyes magatartást tanúsítottak” azzal, hogy az igazságszolgáltatásnak engedelmeskedve visszatértek Romániába.
Idén először a magyar diákok a román tanulóktól eltérő tételsorokat kaptak a román nyelv és irodalom próbaérettségin. Olyanokat, amelyekre magolással nem lehetett felkészülni, itt a diák csak saját szókincsére és összefüggéseire támaszkodhatott.
Modernizálási munkálatok kezdődnek a Tábor utcában, így teljesen lezárják annak Ady Endre és Szarkakő utcák közötti szakaszát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Március 30-ától, vasárnaptól Románia áttér a nyári időszámításra, hajnali 3 órakor 4 órára kell átállítani az óramutatókat.