Fotó: Vargyasi Levente
Mesemozdony alakú, traktor vontatta szerelvény közlekedik a hétvégétől Sepsiszentgyörgy belvárosában. A kisvonatot az önkormányzat és a Vadon Egyesület vásárolta, reményeik szerint újabb közösségi élményt nyújt a helybelieknek és a város turisztikai vonzerejét is erősíti.
2021. december 16., 18:132021. december 16., 18:13
A vonatot csütörtökön Vargha Fruzsina alpolgármester, Magyarósi Imola helyi tanácsos és a Vadon Egyesület elnöke, valamint Demeter János, a Vadon Egyesület igazgatója mutatták be.
A Sepsi Tour- Kalandvonat szombaton 12 órakor indul első útjára a Bod Péter Megyei Könyvtár előtti taxiállomásból. Jegyeket egyelőre a helyszínen lehet vásárolni, gyermekeknek 3 és felnőtteknek 5 lejbe kerül egy út. A karácsonyi járat december 23-ig közlekedik, útvonala:
A túra körülbelül tíz percet tart, felszállással, leszállással együtt a teljes kör fél órát vesz igénybe, ezért félóránként indulnak új járatok, hétköznap 17-20 óra, hétvégén 12-20 óra között. December 20. és 23. között a kalandvonaton ünnepi élőzenés, játékos programsorozatot szerveznek, a város diákkórusai, zenekarai lépnek fel, a drámatagozatos diákok verset mondanak, interaktív játékokat irányítanak.
Fotó: Vargyasi Levente
A vadonatúj szerelvény az önkormányzat rendelésére készült a magyarországi Tata városában, 824 000 lejbe került.
A vonat télen fűthető, nyáron a fóliaablakokat fel lehet hajtani. A sofőr mellett két mikrofon idegenvezetésre, zenehallgatásra biztosít lehetőséget.
Hivatalosan is megnyitja kapuit május elsején a sepsiszentgyörgyi skatepark. A gördeszkázóknak, rollerezőknek, extrém kerékpárosoknak és görkorcsolyázóknak tervezett pályán a megnyitó alkalmával profi sportolókkal is találkozhatnak az érdeklődők.
Nagyvad jelenlétét észlelték a Farkaslaka községi Nyikómalomfalván kedden este. Az elmúlt egy hétben a környékbeli juhtanyán ólálkodott a medve, és egy lakóházba is megpróbált betörni.
Műjégpályával, foci- és kötélpályával teszik a kikapcsolódásra és szórakozásra alkalmassá a parajdi sóbánya új látogatói szintjét, és még egy bár is helyet kap a részlegen.
A Magyar Polgári Erő kedden nyújtotta be jelöltjeinek dokumentációját Kovászna Megye Tanácsának elnöki és tanácsosi tisztségeire. A párt képviselői a vállalkozók ösztönzésére, turizmusra, sportra összpontosítanának.
A Szeben megyei főtanfelügyelő kedden az Agerpresnek megerősítette, hogy többé nem oktat már fizikát a nagyszebeni Samuel von Brukenthal Főgimnáziumban Klaus Iohannis államfő, mert nyugdíjba vonul.
A kormány keddi döntése értelmében zöld utat kapott a munkálatok megkezdésére a Sepsiszentgyörgyön épülő, körülbelül 245 millió lej értékű jégpálya – jelentette be a kormányszóvivő április utolsó napján.
Tizenhat millió euróból újították fel és bővítették ki Marosvásárhelyen az első nagy bevásárlóközpontot, amely korábban a Promenada Mall nevet viselte, mostantól azonban M pláza néven fut.
Szervezői szerint rég nem voltak annyin kint Szent György Napok koncertjén, mint vasárnap vagy akár szombat este: úgy becsülik, tízezreket mozdított ki a lakásból a jó idő és a nívós programajánlat.
A tulajdonosok nem is tudták, hogy ellopták egyik gépkocsijukat keddre virradóra, amely végül elakadt egy gyalogos ösvényen. A székelyudvarhelyi helyi és állami rendőrség rövid időn belül azonosította a tetteseket.
Az egyik bölöni esztena juhnyáját védelmező pásztort sebesített meg a medve hétfőn. Az áldozat állapota stabil, az önkormányzat a hatóságokkal együtt a medve azonosításán és a környék biztosításán dolgozik.
szóljon hozzá!