Előadások, kerekasztal-beszélgetések által, játékok során tanultak, tapasztaltak
Fotó: Pethő Melánia
Ötödik nyara, hogy Gyergyószentmiklóson gyűltek össze egy hétre azok a fiatalok, akiket érdekel a helyi örmény katolikus egyesület által szervezett vezetőképzés. Ebben az évben utoljára találkozott a csoport, lévén, hogy befejeződött számukra a program.
2018. augusztus 13., 13:172018. augusztus 13., 13:17
Több éves folyamat befejező részéhez érkezett az a program, amely a fiataloknak nyújtott eligazítást jövőjüket illetően. A Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület szervezésében augusztus 8–13. között zajlott vezetőképzésen helyi és távolabbi településeken élők vettek részt, valamennyien a munkaerőpiac lehetőségeivel ismerkedtek.
Ennek céljáról Kulcsár László, egyesületi elnök számolt be lapunknak. Elmondta, a program által igyekeztek tágítani a fiatalok látókörét, vállalati formákat, szakmákat ismertettek meg velük, illetve azokat a lehetőségeket is bemutatták számukra, amiket a folyamatosan változó munkaerőpiac kínál. Mindezt azért tartják fontosnak és szükségesnek, mert ezen információk birtokában könnyebben és helyesebben dönthet a fiatal a pályaválasztás kérdésében.
– mondta Kulcsár László.
Pozitív életpéldák felmutatásával azt is világossá tették a résztvevők számára, hogy a jó keresetért, a boldogulásért nem kell feltétlenül messze földre vándorolni. „Erre gyergyói vállalkozók bevonásával mutattunk pozitív példákat a fiataloknak” – mondta a programot szervező egyesület vezetője.
Mint mesélte, az öt alkalom mindegyikén más-más megvilágításban kaptak információkat és tapasztalhattak meg dolgokat az említettekkel kapcsolatban a résztvevők; idén a fiatalos, újszerű megközelítésű munkalehetőségekről tudhattak meg sok mindent. Webshop, marketing, időgazdálkodás, fenntarthatóság – csak néhány fogalom, amit az előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken kifejtettek, körüljártak.
Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
szóljon hozzá!