
Illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Honosítási kiszállást szervez Csíkszentmihály község két településén az RMDSZ Csíki Területi Szervezete az Eurotrans Alapítvánnyal együttműködve.
2017. november 07., 19:502017. november 07., 19:50
Az érdeklődők november 9-én, 13-án, 16-án és 20-án 10 és 12 óra között
– jelzi közleményében az RMDSZ Csíki Területi Szervezete.
Ezekben segítenek
A következő ügyintézésekben nyújtanak segítséget: honosítási kérelmek benyújtása, regisztráció azoknak, akik 2011-2013. között tették le az állampolgársági esküt, és még nem regisztráltak, de részt szeretnének venni a jövő évi magyarországi választásokon (szükséges a lakcímkártya). Emellett segítséget nyújtanak a szavazólap átvételi helyének módosításában azoknak, akik már beregisztráltak, de változott az értesítési címük, vagy szeretnék módosítani a korábban megadott címet (szükséges a lakcímkártya), továbbá tájékoztatást vállalnak az új típusú személyazonosító igazolvány igényléséről is.
Mindezek mellett pedig segítenek azoknak a személyeknek, akik már rendelkeznek magyar állampolgársággal, azonban annak megszerzése óta változás történt az életükben, és állampolgársági kötelezettségüknek eleget kívánnak tenni, azaz be szeretnék jelenteni ezeket a változásokat (házasság, gyermek születés, haláleset, válás anyakönyveztetése). Az ehhez szükséges iratok egyes esetek függvényében a következők: honosítási okirat, lakcímkártya, házassági levél, keresztlevél, halotti bizonyítvány, válási ítélet, illetve személyazonossági igazolványok.
A honosítással kapcsolatosan érdeklődni az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének székházában (Csíkszereda, Mihai Eminescu utca 2/A szám) hétköznapokon 9 és 16 óra között, illetve a 0266-317 678-as telefonszámon lehet.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
szóljon hozzá!