Két sérültje van egy hétfő esti, a Cekend-tetőn történt balesetnek, az egyikük egy rendőr. Máréfalva és Kápolnásfalu között egy másik balesetnél helyszínelt az egyenruhás, amikor másodmagával elütötték.
2010. február 15., 19:132010. február 15., 19:13
2010. február 16., 16:112010. február 16., 16:11
Egy balesetnél helyszínelő rendőr és egy gépkocsi női utasa sérült meg hétfőn este a Cekend-tetőn, Máréfalva és Kápolnásfalu között. Az egyenruhás egy korábbi balesetnél helyszínelt, ahol a sáncba csúszott egy személygépkocsi. A rendőr és az autó utasa éppen a jármű a sáncból való kitaszításánál segédkezett, amikor egy másik autó megcsúszott, s mindkettejüket elütötte. Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrfelügyelőség szóvivője elmondta, a sérültek állapota nem súlyos, a helyszínre érkezett mentőautó személyzete ellátta őket. A szóvivő szerint mindkét sérült hátfájásokra panaszkodott, de egyikük sem vesztette el az eszméletét, és jól érzik magukat.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
szóljon hozzá!