
Az állatkert térfigyelő kamerája többször rögzítette a „vendégeket”
Fotó: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala
A fénnyel, hanggal, kutyákkal való elkergetési kísérlet sikertelen volt, így költöztetni kell a marosvásárhelyi Somostetőre rendszeresen belátogató kétbocsos anyamedvét. A vadásztársaság a nagyvad és kicsinyei befogásán dolgozik, de ez akár négy-öt hétbe is beletelhet. Addig is, ha csak lehet, kerülni kell a Somostetőt, a futópályát, főleg sötétedés után.
2023. március 28., 19:462023. március 28., 19:46
A fiatal anyamedve és két bocsa már tavaly ősztől rendszeresen látogatja a Somostetőt. Élelmet keresnek, és többször megtörtént, hogy még az állatkert területére is bemerészkedtek.

Már többször tűnt fel a marosvásárhelyi állatkertnél – a Somostetőn – egy anyamedve két bocsával. Az ügy megoldásáig a futópálya elkerülésére intik a városlakókat.
Valahányszor látták a vadállatokat, és az 112-es hívószámon bejelentették, kivonultak a vadászok, csendőrök, rendőrök, majd megpróbálták elkergetni őket – sikertelenül. Március elején megszületett a városszintű bizottságban a döntés, hogy el kell költöztetni őket a város területéről. Marosvásárhelyen a polgármesteri hivatalnak szerződése van egy vadásztársasággal, amelynek átadta a probléma megoldását.
A vadásztársaság vezetője, Cristian Oprea a Székelyhonnak elmondta, elkezdték a törvény által előírt lépéseket, hogy elszállítsák a medvéket a város területéről. A szakember beszélgetésünk alatt többször kihangsúlyozta, hogy
Első lépésként – a törvénynek megfelelően – megpróbálták elkergetni őket, autókkal, kutyákkal űzték, valahányszor bejelentés érkezett, hogy a Somostetőn vagy a közelében levő Negoiului utcában látták a medvéket. Ez lett volna ugyanis a legegyszerűbb és legjobb megoldás, de nem működött.
Oprea szerint az anyamedve tapasztalatlan és megpróbál könnyen élelemhez jutni, ezért kukáznak a Somostetőn és a városban. Ezért mindenképpen be kell fogni és el kell szállítani őket. Megkérdeztük, hogy csapda felállítását tervezik, vagy más módon kívánják befogni a medvéket. A vadásztársaság vezetője erre nem adott egyértelmű választ, inkább arról beszélt, nem volt még arra példa, hogy a város belterületéről három medvét kell egyszerre elköltöztetni. Így sok mindenre oda kell figyeljenek, különösen a kis bocsokra való tekintettel.
– mondta az illetékes.
Megkérdeztük, hogy mire számíthatunk, mennyi időbe telik az anyamedve és két bocsa elköltöztetése, illetve lehet-e tudni, hogy hová fogják szállítani őket. Az illetékes elmondta, hogy akár öt hétbe is beletelhet, amíg sikerült ezt végrehajtani. Azt, hogy hová viszik, még nem tudják, majd a Brassói Erdészeti Felügyelőség fogja kijelölni, amikor esedékes lesz. Oprea megerősítette, hogy egyik vadásztársaság, erdészeti hivatal sem örvend, amikor az ő területére újabb nagyvadakat szállítanak, de a törvény értelmében a települések közeléből elszállított medvéket a lakott helyektől távol kell elengedni.
A marosvásárhelyi városháza arra kéri a városlakókat, hogy sötétedés után ne sétáljanak, sportoljanak a Somostetőn, hogy elkerüljék a medvékkel való találkozást. A futópályán és környékén feliratok figyelmeztetnek a medveveszélyre, ezt komolyan kell venni.
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
szóljon hozzá!