Fotó: UIET - Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács
Január 17-én tartotta tisztújító küldöttgyűlését az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET). A tagok ismét Tornai Szilárdot választották meg elnöknek, aki az elmúlt évek során eredményesen vezette a szervezetet – olvasható közleményükben.
2025. január 28., 13:332025. január 28., 13:33
Az elkövetkező négyéves ciklusban régi és új elnökségi tagok vállalták, hogy közösen dolgoznak tovább az udvarhelyszéki fiatalok közösségi életének megerősítésén és értékteremtő programok megvalósításán.
Az új elnökség tagjai Czika Arnold, Elekes Dániel, Farkas Tamás, Kedei Csenge, Pál Kinga és Szabó Barna Krisztián, míg az ügyvezető elnöki feladatokat Pál Boglárka látja el.
Az elnökségi tagok szerint nincs UIET önkéntesek nélkül, ők jelentik a szervezet lelkét, emellett pedig lehetőséget biztosítanak számukra a fejlődésre. Az elmúlt évben például 20 helyi fiatal számára biztosítottak pályázati támogatást. Az UIET által a fiatalok nem csak itthon szerezhetnek tapasztalatokat, hanem akár külföldön is, az Erasmus+ programok révén. Az elmúlt három évben nyolc ilyen projekt valósult meg, és a jövőben további Erasmus+ programokat terveznek megvalósítani.
A következő négyéves mandátumban céljuk a partnerségi kapcsolatok további erősítése, különösen a MIÉRT-tel, az RMDSZ-szel és más ifjúsági szervezetekkel, ugyanakkor a közleményben kiemelik, hogy az UIET nyitott közösség, amely szívesen fogadja az érdeklődő fiatalokat – akár online platformjaikon, akár a csütörtök esti gyűléseken.
Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.
Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.
Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.
Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.
A többit 8 év alatt fizetik ki.
szóljon hozzá!