
Fotó: Kristó Róbert
Iskolaigazgatók véleménye szerint veszélybe sodorják a kisebb iskolákat, káoszt okoznak, és reform helyett válságkezelést jelentenek az új oktatási miniszter tervezett intézkedései.
2010. január 06., 17:402010. január 06., 17:40
2010. január 06., 18:432010. január 06., 18:43
Fotó: Kristó Róbert
Nem értenek egyet az új tanügyi miniszter Daniel Funeriu által, a napokban bemutatott tervezett intézkedésekkel a tanintézmények vezetői.
Bár a tárcavezető szerint az intézkedések a reformot szolgálják, Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója szerint inkább válságkezelés, a Nemzetközi Valutaalap költségcsökkentő előírásait követő tűzoltómegoldás az, amit a tanügyi tárca be akar vezetni. Ha ténylegesen reformintézkedésekről lenne szó a gyerekek és a minőségibb oktatás érdekében, akkor a pedagógusok is megértően viszonyulnának hozzá, akkor is, ha kevesebb óraszámot jelentene az intézkedés – vélte az igazgató, aki szerint szisztematikusan folytatódik a tanügy leépítése ahelyett, hogy reformot valósítanának meg. Egy jól átgondolt reformra lenne szükség, a tanügyben ez a valós igény, a tanügyminisztérium azonban nem a valós igényekre válaszol, teljesen elszakadt a tanügyi valóságtól, és káoszt okoz – értékelt Ferencz S. Alpár.
Gáll Jenő, a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola igazgatója szerint a jogi személyiséggel rendelkező iskolák tervezett csökkentése veszélybe sodorja a vidéki iskolákat. Esetükben és a csíki falvak többségében ez a veszély nem áll fenn, a kisebb oldalcsíki településeken azonban már okozhat fejtörést a tervezett intézkedés, amelynek a távolabbi, tanyavilágot is magába foglaló településeken katasztrofális következményei is lehetnek – vélte Gáll Jenő. Az esetleges iskola-összevonások gondját az iskolabuszok nem tudják megoldani, és beláthatatlan következményei lehetnek a kis közösségek, a gyerekek, a szülők számára – fejtette ki az igazgató. A tervezett intézkedésekkel kapcsolatosan még nehezményezte, hogy ismét felülről próbálnak ráerőszakolni valamit az oktatási rendszerre, ahelyett, hogy alulról indítottak volna egy folyamatot, az iskolák, a helyi tanács, a szülői bizottságok bevonásával, akik ismerik a helyi sajátosságokat. Ha alulról indult volna el egy együtt gondolkodás, hogy mit lehet megspórolni, akkor talán elindult volna egy normálisabb folyamat – vélte az igazgató.
A tanügyi szakszervezeteknek a napokban bemutatott intézkedés-tervezetek szerint az igazgatók és aligazgatók ismét kötelesek lennének órákat tartani. A heti 6–12 órakötelezettséggel a szaktárca szerint 2200 normát lehetne megtakarítani. Csökkentenék ugyanakkor a jogi személyiséggel rendelkező oktatási intézmények számát, úgy, hogy megemelnék a minimális diáklétszámot, amennyivel jogi személyiségű tanintézményeket lehet létrehozni. Ettől az intézkedéstől az adminisztratív költségek csökkenését várják. Szintén az állások számának csökkenését remélik attól, hogy a maximális diáklétszámmal kellene létrehozni városon az 1., 5., és 9. osztályokat.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.
A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.