Mintegy hetven székelyudvarhelyi volt kíváncsi Pozsgay Imre Húsz éves a rendszerváltás című előadására kedden este Székelyudvarhelyen.
2009. november 18., 16:212009. november 18., 16:21
Pozsgay Imre egyetemi tanár, egykori politikus volt a Művelődési Ház vendége – a magyarországi rendszerváltás egyik kulcsfigurája a húsz évvel ezelőtti eseményekről, illetve annak előzményeiről tartott egyórás előadást. A húsz évvel ezelőtti átalakuláshoz a demokratikus szerveződések mellett az MSZMP és az akkori kormány ún. reformkommunistái is hozzájárultak, közéjük tartozott Pozsgay is – ő volt ugyanis az a politikus aki 1989. január 28-án a Magyar Rádió 168 Óra című műsorában népfelkelésnek minősítette 1956-ot. Az előadáson és az azt követő beszélgetésen több olyan kérdés, történelmi tény terítékre került, amiről most, húsz év után sem feltétlenül tudunk.
Évekig elhúzódott az Országos Beruházási Társaság (CNI) által lebonyolított adminisztratív munka, ezért nem sikerült az augusztus végi határidőre megépíteni a szentegyházi bölcsődét – közölte meglátását a polgármester.
Hosszabb menetidőre és megnövekedett forgalomra figyelmeztet a helyi rendőrség szeptember 7-én, az új tanév első napján. Az iskolák környékén és a város főbb útvonalain már a reggeli órákban torlódások alakulhatnak ki.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.