
Porzik az út a Zsögöd utcában. Aszfaltozásra várnak az itt lakók
Fotó: Gábos Albin
Két csíkszeredai, városszéli utcában is aszfaltburkolat lesz, de egyelőre még az előkészületeknél tartanak. A Zsögöd utca felső szakaszán, illetve a Csobotfalvához tartozó Agyagfalván lehet majd jó úton közlekedni.
2019. július 31., 18:462019. július 31., 18:46
2019. július 31., 20:492019. július 31., 20:49
Csíkszereda legkeletibb része a Csobotfalvához tartozó Agyagfalva, amely korábban részben lemaradt az infrastrukturális fejlesztésekről, a gázvezeték sem jutott el odáig. A víz- és szennyvízhálózatot több mint tíz éve kiépítette a város, de
Most folytatódhat az utcafelújítás, a munkálat kivitelezéséhez szükséges közbeszerzési eljárás folyamatban van – közölte kérdésünkre Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. Ha sikerül szerződést aláírni a közbeszerzés után egy céggel, a munkálatot elkezdik. A korábban elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint az 527 méter hosszúságú útszakaszon 4 méter széles úttestet alakítanak ki, a munkálatok becsült értéke a kiírás szerint 663 000 lej.
Ennél többet kell várniuk viszont azoknak, akik a város másik szélén, a Zsögöd utca száraz időben poros, eső után sáros felső szakaszán közlekednek jelenleg a Natúr lakópark irányába.
A tervek elkészítése már tavaly megkezdődött, jelenleg az ellenőrzésnél, észrevételezésnél tartanak – tájékoztatott az alpolgármester. Ennek befejezése után lehet kiírni a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre, a munkálatokat pedig a folyamat lezárása után lehet majd elkezdeni.
A Zsögöd utca alsó, a Zsögödi Nagy Imre utcától a temetőig tartó szakaszán is szükség lenne új aszfaltburkolatra, ennek elkészítése is szerepel a tervek között. Ott viszont azelőtt zárt esővíz-elvezető hálózatot kell kiépíteni a mostani sáncok helyett – közölte korábban az alpolgármester.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
1 hozzászólás