
Tamás Sándor. Horia Grama-t sejti az intézkedés mögött
Fotó: Kocsis B. János
Felháborító politikai ügynek tartja Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, hogy a szociáldemokrata (PSD) kormány leváltotta tisztségéből Szakál Andrást, a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) Kovászna megyei igazgatóját.
2017. március 29., 20:422017. március 29., 20:42
Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szerdai megyeinfón úgy fogalmazott:
„Szakál András szakmailag felkészült, eredményes vezető” – szögezte le a megyei önkormányzat elnöke, aki azzal érvelt, hogy országos szinten az AFIR negyven nyertes hegyvidéki pályázatából húsz Kovászna megyei.
Egyeztettünk Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, és Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője is támogatja kérésünket” – fejtette ki a háromszéki tanácselnök, aki szerint az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közötti megállapodásra hivatkozva próbálják megakadályozni az igazgató leváltását.
Tamás Sándor úgy véli: a mezőgazdasági minisztérium döntésének hátterében Horia Grama, a PSD Kovászna megyei szervezetének elnöke áll. A tanácselnök úgy tudja, egy már korábban tisztségben levő igazgatót akarnak kinevezni az ügynökség élére. Úgy tudjuk, Cătălina Savinról van szó, aki különböző funkciókat tölt be a szociáldemokrata pártban, Grama közvetlen munkatársa.
Nagyobb az idei költségvetés
Ötvenötmillió lejt fordít fejlesztésre idei költségvetéséből a Kovászna megyei önkormányzat. Tamás Sándor tanácselnök a megyeinfón elmondta: az idei büdzséből 235 millió lejt költenek működésre, ennek 55 százalékát a gyerekvédelmi és szociális igazgatóság tevékenységére fordítják, 1700 állami gondozásban levő gyerekről és közel száz öregotthonban élő szépkorúról gondoskodnak. A fejlesztésre fordított tételeket illetően belefoglalták a költségvetésbe azokat az összegeket, amelyeket tavaly az országos területfejlesztési alapból kaptak, és már aláírták a finanszírozási szerződést. Így út- és hídjavításra, -építésre a tavalyi 10 millió lej helyett idén 34 millió lejt tudnak fordítani. Különítettek el pénzt egy új tüdőkórház terveire, gyerekotthonok és fogyatékkal élők rehabilitációs központjának felújítására is. Turisztikai létesítményeket is korszerűsítenek, újraépítik a kommandói tábort, és terveket készítenek a málnási turisztikai ingatlanok átépítésére.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!