
Antal Árpád szerint országon belül még „kimagyarázhatják” a románok az úzvölgyi történéseket, nemzetközi szinten viszont annál kevésbé
Fotó: Pinti Attila
Életképesebb a romániai magyar közösség, mint ahogyan azt sokan szeretnék, azért támadják folyamatosan – szögezte le sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere kifejtette, ha nem lenne erős a magyar közösség, magyar államelnöke is lehetne Romániának.
2019. június 30., 21:322019. június 30., 21:32
„Néhány éve folyamatosan nyomást gyakorolnak ránk, politikusokat, iskolaigazgatókat, most már a halottainkat is támadják, ez azért történik, mert
önálló, intézményrendszerei vannak. A támadások már egyre több embernek elérik az ingerküszöbét” – szögezte le. Hozzátette, senkit nem érdekelt Romániában, amíg a magyar állam ravatalozóépítésre nyújtott támogatást a helyi magyar közösségnek, azonban már zavaró, hogy bölcsőde, óvoda, egyetem, vagyis a jövő építését támogatja.
Arra is kitért, hogy az úzvölgyi temető ügyével „öngólt” rúgtak a románok, hiszen az országon belül kimagyarázhatják az ott történteket, ám nemzetközi szinten már nem lehet „megmagyarázni” az ott készült videofelvételeket.
Antal Árpád szerint nincsenek egyértelmű hatalmi centrumok, Bukarestben is vannak, akiknek nem érdekük a Románia és Magyarország közötti jó viszony, de Brüsszelben sem mindenki támogatja a kelet-közép-európai együttműködést, a Visegrádi Négyek erejétől tartanak.
nem egy dormánfalvi polgármester vagy egy hadügyminisztériumi államtitkár önálló döntései nyomán, de ilyen körülmények között is a mi feladatunk, hogy a gondjaikat nemzetközi szintre vigyük, partnereket találjunk, és tervezzük tovább a jövőnket – szögezte le az elöljáró.
„Az az érdekük, hogy elvegyék az életkedvünket, miközben mi ebben az országban szeretnénk jól élni. Az idegesíti őket a legjobban, ha mosolygunk, vállalunk még egy gyermeket, megharcolunk az iskoláinkért, a temetőinkért. A következő tíz évben sok minden történik Európában, mi ennek a folyamatnak a nyertesei lehetünk, ha kitartunk. Ha elkeseredünk, egymásnak esünk, elérik a céljukat” – szögezte le Antal Árpád.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
6 hozzászólás