Hirdetés
Hirdetés

Pénzhiány miatt nem tud megnyílni az árcsói strand

Nem utal a kormány, nem nyílik meg a strand •  Fotó: László Ildikó

Nem utal a kormány, nem nyílik meg a strand

Fotó: László Ildikó

A tervek ellenére nem készülhetett el a Korond községhez tartozó árcsói strand idén nyáron, hiszen jelentős tartozás halmozódott fel a kivitelező irányába. A gondot az okozza, hogy a fejlesztési minisztérium nem utalta a községnek a megpályázott projekt finanszírozási szerződésébe foglalt anyagiakat.

Fülöp-Székely Botond

2023. augusztus 21., 18:002023. augusztus 21., 18:00

Mintegy 5,3 millió lejre pályázott sikeresen a korondi önkormányzat, illetve a helyi szakközépiskola a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL), hogy strandot építhessenek a községközponthoz közeli Árcsón. A tervek szerint ezt a tanintézmény diákjai, illetve a turisták és a lakók is használhatják majd.

Elkészülhetett volna

Az előző években megépült egy felnőtt-, illetve egy gyerekmedence, de irodákat, öltözőket, szálláshelyeket, sőt egy multifunkcionális sportpályát is kialakítottak.

Az év első felében a tereprendezési munkálatok túlnyomó részét végezte el a kivitelező, így május végén még úgy tűnt, hogy július elsején megnyithatják a létesítményt.

Hirdetés

Már csak apróbb munkálatok maradtak hátra a kivitelezés befejezéséig, ám

a megbízott vállalat kivonult a helyszínről az irányában felgyűlt tartozás miatt

– jelezte megkeresésünkre Katona Mihály korondi polgármester. Ez nem is csoda, hiszen összesen 1,1 millió lejjel tartozik a megrendelő. Az elöljáró rámutatott, hogy nem vették még át az említett munkálatokat, hiszen nem tudnak fizetni.

A fejlesztési minisztérium ugyanis többszöri megkeresésük ellenére sem utalta át az elszámoláshoz szükséges összeget, amelyre egyébként korábban finanszírozási szerződést kötöttek a községgel.

„Egyszerűen ellehetetlenítettek. Nem tudjuk felvállalni azt, hogy a pénzt a helyi költségvetésből térítjük meg, hiszen arra messze nem elegendő a büdzsénk” – magyarázta a polgármester.

Egyelőre banki hitelben sem mernek gondolkodni a projekt finanszírozását illetően, hiszen nemrég vettek fel kincstári kölcsönt a pálpataki és a korondi iskolák felújításának zavartalan lebonyolítása érdekében.

Így nincs választásuk, a fejlesztési tárcától kell várják a segítséget, amellyel egyébként roppant nehézkes a kommunikációjuk a folyton változó munkatársak, illetve az utóbbi időszakban történt szabadságolások miatt. A kivitelezést ráadásul idén be kell fejezni a megkötött szerződés értelmében.

Idézet
Arra ugyanakkor már esély sincs, hogy esetleg idén megnyíljon a strand”

– jegyezte meg rossz szájízzel Katona Mihály.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés