
A székelyföldi megyékben élő érdekeltek május 24-én, 25-én és 26-án tölthetik fel a támogatásigényléshez szükséges iratokat az AFM rendszerébe
Fotó: Melinda Instal
Elkezdődik pénteken a támogatásigényhez szükséges dokumentumok feltöltése a Környezetvédelmi Alap platformján. A székelyföldi megyékben élő igénylőknek maradt még egy kevés ideje az iratcsomójuk összeállítására, ugyanis a központi régióból csak néhány nap múlva fogadják a napelemrendszerek megvásárlására irányuló támogatáshoz szükséges dokumentumokat.
2023. május 18., 21:062023. május 18., 21:06
Pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik el a Zöld Ház programban a napelemrendszerek megvásárlására szánt támogatások igényléséhez szükséges dokumentumok feltöltése a Környezetvédelmi Alap honlapján. Idén az igénylők maguk kell ezt elvégezzék, de a központi régió megyéiben – köztük Hargita, Maros és Kovászna megyében – élőknek még van pár napjuk az iratok beszerzésére – ha még nem tették ezt meg –, ugyanis
A Környezetvédelmi Alapnál (AFM) felosztották a kérelmek benyújtásának időszakát, régiónként három napot biztosítanak erre, azért, hogy megelőzzék a rendszer túlterhelését. Elsőként az Ilfov megyében élők kapnak lehetőséget az iratok feltöltésére, pénteken, hétfőn, illetve kedden tehetik ezt meg. Az országos program 1,7 milliárd lejes költségvetésből 99 860 000 lejt hívhatnak le támogatásként.
E térség számára 245 060 000 lejes támogatási keretet biztosítottak. A központi régió után az északkeleti, északnyugati, délkeleti, dél-munténiai, délnyugati, végül pedig a nyugati régió megyéiben élő igénylők tölthetik fel a támogatáshoz szükséges dokumentumokat az AFM platformján, az intézmény által meghatározott 3–3 napos periódusokban.
Amint arról korábban már írtunk, az igénylők a következő dokumentumok másolatát kell feltöltsék a rendszerbe:
személyazonossági igazolvány;
a helyi közpénzügyi igazgatóság által kiállított igazolás arról, hogy a kérelmezőnek nincs tartozása az állam felé;
továbbá egy hasonló igazolás a helyi polgármesteri hivataltól is arról, hogy helyiadó-tartozása sincs az illetőnek;
a kérelmezőnek egy 60 napnál nem régebbi telekkönyvi kivonatot is mellékelnie kell, ami igazolja, hogy ő a tulajdonosa az épületnek, amelyre a napelemrendszert felszereltetné. Ha ezt a földre telepítené, akkor arról is fel kell töltsön egy, a tulajdonjogát igazoló telekkönyvi kivonatot;
a közös telekkönyvi kivonattal rendelkező, legfeljebb két önálló egységből álló ingatlanok – például ikerházak, kis társasházak – tulajdonosai is igényelhetik a támogatást az említett dokumentumokkal.
Fontos kritérium az is, hogy természetes személyek csak akkor kaphatják meg a támogatást, ha a személyazonossági igazolványukon feltüntetett lakcím azonos annak az ingatlannak a címével, amelyre a támogatásból megvásárolt napelemrendszert felszereltetnék.
Az említett dokumentumok feltöltésre szolgáló felület a Környezetvédelmi Alap honlapján érhető el (a főoldalon legörgetve az első zöld négyzetre, vagyis az „Aplicația web »Casa Verde Fotovoltaice« 2023” feliratú menüpontra kattintva).
A Környezetvédelmi Alapnál május 2–12. között jelentkezhettek azok a szakcégek, amelyek napelemrendszerek forgalmazásával és telepítésével foglalkoznak és részt kívánnak venni a programban. Miután ezeknek a jóváhagyása lezajlik, az AFM elérhetővé teszi a vállalkozások listáját, a támogatásigénylők pedig maguk kell kiválasszák a platformon azt a céget, amelyet megbíznának a napelemek beszerzésével és telepítésével.
A szakcégek által kedvezően elbírált igényléseket ezt követően a Környezetvédelmi Alapnál is ellenőrzik, majd az intézmény honlapján közzéteszik a támogatásra jóváhagyott kérelmezők listáját.
A természetes személyek idén 20 ezer lejig terjedő támogatást igényelhetnek napelemrendszerek megvásárlására és telepítésére. Ehhez az összeghez a kedvezményezettek 2000 lejes önrésszel kell hozzájáruljanak.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
szóljon hozzá!