Hirdetés
Hirdetés

Pásztorok kerülnek a középpontba Kászon községben

Lehetőség lesz a tapasztalatcserére is. Archív •  Fotó: Kristó Róbert

Lehetőség lesz a tapasztalatcserére is. Archív

Fotó: Kristó Róbert

Negyedik alkalommal szerveznek Alcsíki Pásztortalálkozót Kászon községben a hétvégén, amelynek célja, hogy minél többen megtapasztalhassák a pásztorok hétköznapjait, megismerjék az alcsíki régió hagyományait, szokásait, népi mesterségeit.

Szabó Kamilla-Mária

2017. június 22., 22:162017. június 22., 22:16

2017. június 22., 23:482017. június 22., 23:48

Ennek tükrében állították össze a szombati programot, amely reggel hét órakor pásztortűz-gyújtással kezdődik, fél kilenctől hagyományos pásztorreggelit készítenek, majd szekeres hívogató következik. Tizenegy órától hivatalosan is megnyitják a programot, a köszöntőbeszédek után pedig bemutatkoznak a pásztorok.

Juhszemlét is tartanak

Tizenkét órától András Ignác Alcsík és Kászonok néprajzi szemmel című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, egy órától pedig a magánjáróikat – improvizált, saját készítésű járműveiket – vonultatják fel a helyi gazdák. Közben egy óra után tíz perccel a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA), illetve a LEADER támogatási rendszerekről is tájékozódhatnak az arra kíváncsi gazdák. Ezt követően

Hirdetés

juhszemle, a juhfajták bemutatása következik, és törzskönyvezési eligazítót is tartanak.

Délután két órától tánckavalkád kezdődik, fellép a Kászonaltízi Virgonc Néptánccsoport, a Kászonaltízi Sirülő Néptánccsoport, a Csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport és a Szentegyházi Néptánccsoport. Három órától a Smart Dogs Club őrző-védő kutyás bemutatóját tekinthetik meg a jelenlevők, négy órától pedig a kászonújfalvi hagyományőrző népi zenekar lép színpadra.

Vetélkedők, koncert, tábortűz

17 órától ügyességi vetélkedőkön mérettethetnek meg az arra vállalkozók, többek között berbécslopásban és juhnyírásban.

19 órától Role zenekar koncertjét hallgathatják meg az összegyűltek, kilenc órától pedig utcabálban rophatják a táncos kedvűek. A program tizenegy órakor tábortűz gyújtással zárul.

Az eseményen lehetőség nyílik a sajtkészítés fortélyainak megismerésére, a pásztorok standjainál a juhtartáshoz kapcsolódó ételeket lehet majd kóstolni, továbbá kézműves vásár és népi játszóház is színesíti a programot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
2026. június 29., hétfő

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Pár óra alatt több mint 250 bírságot osztottak ki a Hargita megyei rendőrök

Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.

Pár óra alatt több mint 250 bírságot osztottak ki a Hargita megyei rendőrök
2026. június 29., hétfő

Még nem késő áttérni: légkondi helyett természetes hőszabályzó

A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.

Még nem késő áttérni: légkondi helyett természetes hőszabályzó
2026. június 29., hétfő

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Hirdetés