
Fotó: Kozán István
A Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterei csütörtökön reggel, a kormányülés előtt lemondanak a tisztségükről.
2026. április 22., 16:392026. április 22., 16:39
Pártforrások szerint erről az alakulat vezetőtestületének szerdai ülésén döntöttek. A miniszterekkel együtt lemondásra készül Radu Oprea kormányfőtitkár is – ismerteti az Agerpres.
Értesülések szerint a távozó miniszterek olyan államtitkárokra ruházzák át a hatáskörüket, akiket nem a PSD javasolt a tisztségbe.
Ioana Dogioiu kormányszóvivő szerdán kijelentette, hogy a híresztelésekkel ellentétben
Dogiuiu a kormány Facebook-oldalán hangsúlyozta, nincsenek még javaslatok az ügyvivő miniszterek kinevezésére.
„A kormány jelenleg abban az összetételben folytatja a munkáját, amelyben a parlament beiktatta. A médiában keringő listák az ügyvivő miniszterjelöltekről hamisak, és nem valós információkon alapulnak” – írta bejegyzésében a kormányszóvivő.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán közölte, hogy az RMDSZ képviselőivel tartott találkozón megállapodtak abban, hogy
A kormányfő korábban a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának képviselőivel is tárgyalt, kedd este pedig a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökével, Dominic Fritz-cel egyeztetett.
Ilie Bolojan a PNL Országos Politikai Bürójának keddi ülése után jelentette be, hogy egy kisebbségi kormány működésének lehetőségeiről készül egyeztetni az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának képviselőivel.
Mint ismert, Romániában politikai válság alakult ki, miután a PSD úgy döntött, hogy megvonja támogatását a liberális Ilie Bolojan miniszterelnöktől. Ezért Nicușor Dan államfő szerdára konzultációra hívta a koalíciós pártokat.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
Elkezdődtek hétfőn az érettségi szóbeli vizsgái a román nyelv és kommunikációs készségek felmérésével. Bár nincs akkora tétje, nem kapnak rá jegyet, de teljesíteni kell a vizsgát a végzősnek, aki ezzel saját maga előtt is bizonyíthatja nyelvtudását.
Elkezdődött a beiratkozás a nyolcadik osztályosok képességvizsgájára hétfőn.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
szóljon hozzá!