
Fotó: Gecse Noémi
Harminckilenc leadott, leadás előtt álló, illetve tervezés alatt levő projektje van Csíkcsicsó önkormányzatának. Pályáznak többek között napközis óvoda építésére, községi, erdei utak feljavítására, járdaépítésre és különböző rendezvények szervezésére is.
2017. április 14., 10:262017. április 14., 10:26
Számos terve van a csíkcsicsói önkormányzatnak a közeljövőre nézve, mivel elődeiktől kevés pénzt, és sok lehetőséget „örököltek” – avatott be Péter Lukács polgármester. Ezért arra kértük az elöljárót, ismertesse milyen pályázati lehetőségekkel éltek mindeddig, és milyen beruházásokra pályáznának még. Beszélgetésünk során
Elsőként azt a multifunkcionális munkagép-vásárlást említette, amelyet még a korábbi településvezetés pályázott meg, a pályázat meghosszabbíttatása révén pedig rövidesen beszerezhető lesz az eszköz.
A felújításra váró községi utak térképét, illetve a napközi látványtervét mutatja Péter Lukács
Fotó: Gecse Noémi
A társulás által elvesztett, községi utak felújítását célzó pályázatot részekre bontották, így Csicsó saját részével újra versenybe szállhatott.
Az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében továbbá
Hargita Megye Tanácsának pályázatai révén
Fotó: Gecse Noémi
A megyei tanács által visszaosztott pénzek révén pedig a kultúrotthon előtti tér rendezését és egy több funkcióssá alakítható épület megvásárlását finanszíroznák – sorolta a polgármester. Hozzátette, emellett a Communitas Alapítvány támogatása révén havonta kiadatnák a faluújságot,
A Felcsík Kistérségi Társulás segítségével pedig iskolai felszereléseket szerezhetnek be.
Továbbá élnének a Bethlen Gábor Alap, a Csík LEADER Egyesület, az OTP Consulting, illetve a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati kiírásaival is, többek között káposztatermelésről szóló kézikönyv kiadatására, csaracsói focipálya létesítésére, iskolahőszigetelésre, táboroztatási kapcsolat kialakítására.
Péter Lukács azt is elmondta, vannak olyan terveik, amelyekre még nem találtak megfelelő finanszírozási alapot,
Ilyen többek között egy multifunkcionális épület kialakítása – ahol szükség esetén károsult családokat is el tudnának szállásolni –, egy afterschool építése, kempingtábor létesítése Csaracsóban, a Kossuth-szikla körüli kilátó létrehozása, a káposztatermelés szövetkezeti formában való megszervezése.
Fotó: Gecse Noémi
Az elöljáró arra is kitért, hogy projektjeik szinte mindegyikét prioritásként kezelik, az utak rendbetételét, a járdák kiépítését, a tanintézetek létesítését emelte ki a legfontosabbnak. Mostanra abba a helyzetbe kerültek, hogy nem tudnak további terveket készíttetni, önrészeket vállalni, mivel nincs rá pénzük.
Meglátása szerint a terveikben szereplő elképzelések a környező falvakban már természetesek, vagy legalább már finanszírozást nyertek, így egyelőre a felzárkózásra törekednek. Kiemelte ugyanakkor munkatársai tevékenységét, akik a kisebb projekteket maguk állították össze, illetve a nagyobbak előkészítéséből is jelentősen kivették a részüket.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
szóljon hozzá!