Öt új beteg Hargita megyében

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Miután napokig nem volt egyetlen új megbetegedés sem, az egészségügyi minisztérium keddi közleménye szerint öten betegedtek meg igazoltan újinfluenzában Hargita megyében.

R. Kiss Edit

2010. január 05., 14:152010. január 05., 14:15

2010. január 05., 14:312010. január 05., 14:31

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint keddig (január 5-ig) öt új újinfluenzás megbetegedést igazoltak Hargita megyéből. Dr. Cornelia Miron, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtani illetékese azt közölte, hogy mind az öt új beteg felnőtt, egyikük Udvarhely, a többiek Csík térségéből. Nincs súlyos esetekről szó, bár mindannyiukat kórházban kezelik – nyilatkozta a szakember.

Az országban az egészségügyi tárca jelentése szerint keddig 5870 az igazoltan újinfluenzában megbetegedettek száma. Kedden újabb két személy vesztette életét a fertőzés szövődményei miatt, velük 65-re emelkedett az újinfluenza romániai halálos áldozatainak száma.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Zajos aknafedők és felújításra váró országút Székelykeresztúron

Legalább tizenöt zajos aknafedő van a 13C jelzésű országút Székelykeresztúron áthaladó szakaszán; van, amelyik miatt képtelenség aludni. Helyileg csak ideiglenes megoldásokat végezhetnek „elcsendesítésükre”, ám egy jelentős beruházás is tervben van.

Zajos aknafedők és felújításra váró országút Székelykeresztúron
2025. augusztus 19., kedd

Évek óta rendezetlen a Nyomáti-tető parkolójának szemétügye

A festői Nyomáti-tető parkolójában évek óta szeméthegyek fogadják az átutazót. Az illegális hulladéklerakás állandó gondot jelent, de a megyei tanács és az önkormányzatok eddig nem találtak tartós megoldást a problémára.

Évek óta rendezetlen a Nyomáti-tető parkolójának szemétügye
2025. augusztus 19., kedd

Szeptemberben indulhat a roncsautóprogram, csökkentett utalványértékkel

Szeptemberben indíthatják el az idei roncsautóprogramot, 200 millió lejes keretösszeggel – jelentette be a környezetvédelmi minisztérium.

Szeptemberben indulhat a roncsautóprogram, csökkentett utalványértékkel
2025. augusztus 19., kedd

Nem aranyat és nem is titokzatos romokat keresnek a Vidraru-tó alján

Cáfolta Bogdan Ivan energiaügyi miniszter kedden azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.

Nem aranyat és nem is titokzatos romokat keresnek a Vidraru-tó alján
2025. augusztus 19., kedd

Két fiatal vesztette életét, miután gyalog voltak az autópályán és elütötte őket egy kamion

Tragikus baleset történt a Bukarest–Pitești autópályán, Vânătorii Mici település közelében kedden reggel: két fiatal életét vesztette, miután egy kamion elütötte őket, miközben gyalogosan haladtak az autópályán.

Két fiatal vesztette életét, miután gyalog voltak az autópályán és elütötte őket egy kamion
2025. augusztus 19., kedd

Tizenöt napon belül kiderül, mely PNRR-s beruházásokat finanszíroz továbbra is a kormány

Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter kedden bejelentette, hogy 15 napon belül elkészítik azon PNRR-be foglalt beruházások listáját, amelyek a továbbiakban támogatást kapnak a munkálatok folytatásához.

Tizenöt napon belül kiderül, mely PNRR-s beruházásokat finanszíroz továbbra is a kormány
2025. augusztus 19., kedd

Közel 1200 háromszéki cég „elbújt” az ANAF elől – a Kovászna megyei vállalkozások 2024-es statisztikái

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint 2024-ben 1160 Kovászna megyében bejegyzett aktív cég nem tette le időben a könyvelési mérlegét az adóhivatalnál. Ez jelentősen megnehezíti a helyi gazdaság valós teljesítményének felmérését.

Közel 1200 háromszéki cég „elbújt” az ANAF elől – a Kovászna megyei vállalkozások 2024-es statisztikái
2025. augusztus 19., kedd

Megmutatta a fején keletkezett sérülést az utas, miután rázuhant az egyik vagon ablaka – videóval

Három utas sérült meg hétfőn délután egy Mangalia és Konstanca között közlekedő vonaton, miután betört egy vagon ablaka, és az üvegszilánkok rájuk hullottak. Az eset egy állomáson történt, miközben a szerelvény várakozott.

Megmutatta a fején keletkezett sérülést az utas, miután rázuhant az egyik vagon ablaka – videóval
2025. augusztus 19., kedd

Eszméletlenül találtak rá egy kilencéves kislányra, mentőhelikoptert hívtak

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett kilencéves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Eszméletlenül találtak rá egy kilencéves kislányra, mentőhelikoptert hívtak
2025. augusztus 19., kedd

Sok vagy kevés tizennégyezer euró egy lakrész hőszigetelésére?

Rövid, de paprikás hangulatú volt kedden délelőtt a marosvásárhelyi tanács rendkívüli ülése. A tanácsosok egy része nem értett egyet azzal, hogy soron kívül támogatást nyújtsanak civil szervezeteknek.

Sok vagy kevés tizennégyezer euró egy lakrész hőszigetelésére?