Öt napirendi pontot terjesztett elő a hétfői, székelyudvarhelyi rendkívüli tanácsülésre a polgármester. Az első kettőben az ANL-s, vagyis ifjúsági lakásokkal kapcsolatban kell a testület döntést hozzon, a harmadik pont a tömbházlakások hőszigetelésére vonatkozik, a negyedik egy Phare program összegeit illeti, az ötödik pedig a városközpont népszerűsítését célzó program elfogadására vonatkozik.
2010. február 22., 13:432010. február 22., 13:43
2010. március 08., 16:262010. március 08., 16:26
A polgári tanácsosok ügyrendben szólva azt nehezményezték, hogy nem volt idejük felkészülni az ülésre, mert pénteken kapták meg az összehívót. Orbán Balázs polgári tanácsos azt említette, hogy lehetett volna a rendkívüli helyett rendes havi ülést is tartani, melyet szakbizottsági ülés előzhetett volna meg, így a tanácsosok fel tudtak volna készülni megfelelőképpen az ülésre. A polgáriak kérték, csak az első két napirendi pontot tárgyalják, a többire pedig térjenek vissza egy elkövetkező ülésen.
Bunta Levente igyekezett érvelni, hogy mindegyik kérdés sürgős és fontos. Vita keletkezett: arról tárgyaltak, hogy mikor, hogyan és milyen esetekben, illetve kérdésekben kell sürgősségi ülést összehívni. Péter Pál, RMDSZ-es tanácsos azzal zárta le a patthelyzetet, hogy aki nem akar dolgozni, az menjen haza. A napirendi pontokról szavaztak: a polgáriak az első kettőt leszámítva tartózkodtak, így azok nem „mentek át”, a hétfői ülésen tehát csak két napirendi pontot tárgyal a testület.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!