
Fotó: Sorin Grindeanu/Facebook
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén, és hangsúlyozta, hogy a szociáldemokraták támogatják és meg fogják szavazni ezt a jogszabályjavaslatot.
2026. augusztus 13., 20:222026. augusztus 13., 20:22
A parlamentben nyilatkozó Grindeanut az újságírók megkérdezték, miért gondolja, hogy jó megoldás lenne a helyi közigazgatási reform érdemi végrehajtására a kis települések összevonása.
Nem azok az elbukott kezdeményezések, amelyeket Bolojan (Ilie Bolojan kormányfő – szerk. megj.) végrehajtott, aki csupán arról beszélt, hogy el kell bocsátani az embereket. Ez is nagy kudarc volt, mint Bolojan minden »nagy reformja«” – válaszolta a PSD elnöke.
Hozzátette: a PSD magában ezt nem tudja megoldani, de mindig támogatta és továbbra is támogatni fogja a települések összevonásával járó közigazgatási reformot, nyilvánvalóan azzal a feltétellel, hogy a lakosság ugyanolyan színvonalú közszolgáltatásban részesül az összevonást követően.
Hangsúlyozta: ő ennek a reformnak a híve, és ha újra miniszterelnök lesz, véghez fogja vinni ezt a reformot.
Eddig tisztázatlan okok miatt kisodródott és az útmenti betonsáncba dőlt egy Hargita megyei motoros Nyárádmagyarós és Szeretfalva között.
Ideiglenesen szünetel a vasúti közlekedés vasárnap este Maroshévíz és Ratosnya között, miután egy kidőlt fa ráesett a felsővezetékre és kigyulladt – közölte a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR SA).
Tovább apadhat a Duna a következő napokban: a Báziásnál mért vízhozam 1400 köbméter/másodpercre csökkenhet, ami a szeptemberi sokéves átlag mindössze 37 százaléka.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román – ukrán határ közelében.
Akár több mint egymillió eurót is nyerhet az, akire vasárnap rámosolyog a szerencse: jelentős összegek halmozódtak fel a romániai lottójátékok főbb kategóriáiban. A legnagyobb főnyeremény ezúttal a Jokeren vár gazdára.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
szóljon hozzá!