
Karbantartásból javítják a peteki utat, amíg sikerül forrást szerezni a leaszfaltozásához
Fotó: Barabás Ákos
Elkezdődhet az udvarhelyszéki megyei utak „nyári” karbantartása: erről döntött pénteki kihelyezett ülésén Hargita Megye Tanácsa. A karbantartás nemcsak megkésett, hanem kérdéses, hogy egyáltalán teljesíthető-e, hiszen három helyett csupán egy hónapja maradt a kivitelezőnek, hogy elvégezze a munkát.
2017. október 01., 17:232017. október 01., 17:23
Tenni kell a falvak elnéptelenedésének megállításáért, ehhez pedig az utak rendbe tétele az első és legfontosabb lépés – jelentette ki a Hargita megyei önkormányzat pénteki ülésén György Sándor kányádi polgármester. Ezzel elsősorban a Székelydálya, illetve a Petek fele vezető utak leaszfaltozására utalt a tisztségviselő, akinek több helybéli is osztotta a véleményét, kritizálva azt, hogy az évek során mindig csak ígérgetésekkel maradt e téren a lakosság. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának európai uniós beruházásokkal megbízott alelnöke elmondta,
A projekt szerint az Ócfalvi eltérőtől kezdődően, Kányádon, Égén, Homoródszentpálon és Oklándon keresztül a Kovászna megyei határig korszerűsítenék az utat, de a Kányád és a Brassó megyei határ közti szakasz is része a terveknek. Barti Tihamér hangsúlyozta, eddig ez a legnagyobb értékű és volumenű projekt, aminek a megvalósításáért pályázik az önkormányzatuk, összesen 49 kilométernyi utat korszerűsítenének. A közlekedési infrastruktúra fejlesztésével el szeretnék érni, hogy újabb megélhetési lehetőségek teremtődjenek a régióban.
Kétéves keretszerződést írtak alá az udvarhelyszéki utak karbantartása érdekében
Fotó: Barabás Ákos
Az alelnök ugyanakkor rámutatott, igaz, hogy korábban visszautasította pályázatukat a gyulafehérvári elbíráló bizottság, ám a megyei önkormányzat megfellebbezte a döntést, amire kedvező választ kaptak, éppen a peteki ülés előtt nem sokkal. Ez azt jelenti, hogy tovább elemzik a dokumentációt az illetékesek, csak karácsony környékén dől el, hogy jóváhagyják-e a támogatás folyósítását. A munka kivitelezése egyébként legjobb esetben is csak jövő tavasszal kezdődhetne el.
– erről írt alá szerződést Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a pénteki önkormányzati ülésen. Noha Gyergyószentmiklós és Csíkszereda zónájában ez már rég megtörtént,
Fotó: Barabás Ákos
Az Udvarhelyi Híradó kérdéseire válaszolva Borboly Csaba kijelentette, rossz rendszer szerint kell dolgozni Romániában, ezért nem lehet idejében elkezdeni a hasonló munkálatokat, amiket nyáron kéne elvégezni. Csak akkor tudják meghirdetni a több hónapig tartó közbeszerzési eljárást, miután parlament megszavazta az országos költségvetést és a megyei önkormányzat is elfogadta a sajátját. Ez utóbbi idén márciusban történt meg. Természetesen, ha megóvják a licit eredményét, akkor még jobban elhúzódik a procedúra, ahogyan ez idén is történt.
– fejtette ki az elnök, hozzátéve, hogy a pénteken aláírt dokumentumok is két évre szólnak, így jövőben idejében el lehet kezdeni a kátyúzást, kövezést, sánctisztítást stb.
– szögezte le. Albert Mátyás képviselő reményét fejezte ki, hogy a sürgető határidő miatti sietség nem nyomja rá a bélyegét a munka minőségére.
Fotó: Barabás Ákos
György Sándor a megyei tanács segítségét kérte abban, hogy kitisztázzák miért nincs internet Peteken, annak ellenére, hogy az evvel megbízott vállalkozó, felszerelte az üzemeltetéshez szükséges póznákat és kábeleket. Egy kis ideig üzemeltették is a rendszert, de ez már régóta megszűnt. Borboly Csaba kijelentette, hogy a megyei tanács nem illetékes az ügyben, de érdeklődés szintjén mindent megtesznek az ügy érdekében.
A téli útkarbantartásról
Már lejárt a hóeltakarítás megszervezésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás, így nyerteseket is hirdettek – jelentette be Borboly Csaba. Mint mondta, nem lesz gond az utak tisztításával, csak abban az esetben, ha egyes cégek óvást nyújtanak be a licit eredménye ellen. Székelykeresztúr környékén a Kanal Konstruct Serv kft., Székelyudvarhely térségében pedig az Andesit-Impex, a Trans-Dem, a Viadukt és a Fuxia L&E vállalatok lettek megbízva a munkával.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
szóljon hozzá!