
A korlátozások miatt idén is rendhagyónak ígérkezik Székelyföld autonómiájának napja. Archív
Fotó: Beliczay László
A tavalyihoz hasonlóan idén is tömeg nélkül emlékeznek Székelyföld autonómiájának napjáról október 31-én: ahol nem lesz lehetőség közös máglyagyújtásra, ott a lakosok otthonaik ablakába kihelyezett gyertyával jelezhetik az együvé tartozás fontosságát.
2021. október 25., 20:572021. október 25., 20:57
Tömegrendezvény helyett idén is rendhagyó módon, az érvényben levő korlátozó intézkedések figyelembe vételével tartják meg Székelyföld autonómiájának napját.
A korábbi években őrtüzek jelezték az összetartozás fontosságát, azonban a tavalyihoz hasonlóan
Közleményben Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt tanácsolja, hogy
Hozzátette, a korlátozások lehetővé teszik, hogy templomokban is lehetőség adódik közös imára a politikai kezdeményezés sikerességéért.
A sajtó a rendezvény időpontjában a Székely Nemzeti Tanács honlapjáról töltheti le a kiáltványt magyar és román nyelven” – idézi Izsák Balázst a Székely Nemzeti Tanács közleménye.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
1 hozzászólás