Hirdetés
Hirdetés

Országos premier, koncertek és kísérőprogramok az idei Filmszeredán

Tizenhárom alkotást vetítenek a Filmszeredán, köztük Oscar-díjas filmet is •  Fotó: Gábos Albin

Tizenhárom alkotást vetítenek a Filmszeredán, köztük Oscar-díjas filmet is

Fotó: Gábos Albin

Rendezőket, színészeket, forgatókönyvírókat hívtak meg a harmadik Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztiválra, erősítve a rendezvény fesztivál jellegét, ugyanakkor számos egyéb kísérőprogram, koncert is ehhez a célhoz járul hozzá. A szeptember 23–29. között zajló filmvetítésekre már kaphatók jegyek.

Barabás Hajnal

2019. szeptember 10., 17:002019. szeptember 10., 17:00

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivált ismertető keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei, immár harmadik alkalommal megszervezett filmfesztivál időtartamát tekintve tömörebb, a filmvetítéseket tekintve pedig szellősebb.

Tavaly  napi három filmet vetítettek, emiatt az első túl korán kezdődött és az utolsó túl későn ért véget, így idén napi kettőt fognak vetíteni.

Ennek megfelelően szeptember 23–29. között összesen tizenhárom alkotás lesz látható a Csíki Moziban. „A magyarországi és romániai filmgyártás tavalyi és idei legjobbjait, főként a közösség számára üzenetet tartalmazó filmjeit próbálták beválogatni a fesztiválszervezők az esemény programjába, a kolozsvári Filmtett Egyesülettel, a fesztivál szakmai partnerével közösen” – osztotta meg a városvezető. Ugyanakkor nemcsak magyar és román produkciók, hanem egy amerikai, Oscar-díjas alkotás is helyet kapott a kínálatban. Megtudtuk azt is, hogy

a Déva című magyar–olasz nagyjátékfilmet Romániában először ezen a fesztiválon mutatják be.

Hirdetés

A vetítések után közönségtalálkozókat tartanak, a szervezők filmrendezőket, színészeket, forgatókönyvírókat hívtak meg, egyes esetekben még zajlanak a tárgyalások. Prigye Kinga fesztiváligazgató azokat a meghívottakat sorolta fel, akikről már tudható, hogy eleget tesznek a meghívásnak. A Taci sau faci című román akcióvígjáték rendezője, Iura Luncaşu és két szereplője a hétfői filmvetítést követően tart közönségtalálkozót. A Napszállta című magyar–francia történelmi dráma főszereplője, Dobos Evelin is jelen lesz a pénteki vetítésen. Továbbá sikerült elhívni a szombati vetítésre a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) című magyar thriller rendezőjét, Schwechtje Mihályt is.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Fesztiváljelleget biztosítanak a rendezvénynek a fesztiváludvarba tervezett kísérőprogramok is, így

az egy hét alatt gyermekfoglalkozások, koncertek és animációs műhelyek is lesznek.

Mint Prigye Kinga kiemelte, elsősorban helyi zenekaroknak adtak lehetőséget a fellépésre, zenélni fog többek között az Inocsényka, az Ineffable és a kolozsvári Loose Neckties Society. A részletes program megtalálható Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának ingyenes programmagazinjában, az Origóban, valamint a Csík-Info Facebook-oldalán. Jegyek már kaphatók a Csíki Mozi jegypénztárában, illetve online a bilete.ro oldalon.

Filmvetítések

  • Taci sau faci (2019, román akcióvígjáték), bemutató szeptember 23-án, hétfőn 20 óra 15 perctől;

  • Déva (2018, magyar–olasz nagyjátékfilm), bemutató szeptember 24-én, kedden 20 órától;

  • Green Book (Zöld könyv – Útmutató az élethez) (2018, amerikai életrajzi dáma), bemutató szeptember 25-én és 29-én 17 óra 30 perctől;

  • Rossz versek (2018, magyar vígjáték), bemutató szeptember 25-én, szerdán 20 órától;

  • Az ember, aki megölte Don Quijotét (2018, spanyol dráma), bemutató szeptember 26-án, csütörtökön 17 óra 30 perctől;

  • Egy nap (2018, magyar dráma), bemutató szeptember 26-án, csütörtökön 20 órától;

  • Să nu ucizi (Ne ölj) (2018, román filmdráma), bemutató szeptember 27-én, pénteken 17 óra 30 perctől;

  • Napszállta (2018, magyar–francia történelmi dráma), bemutató szeptember 27-én, pénteken 20 órától;

  • Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) (2018, magyar thriller), bemutató szeptember 28-án, szombaton 17 óra 30 perctől;

  • Nyitva (2018, magyar romantikus vígjáték), bemutató szeptember 28-án, szombaton 20 órától;

  • Guerilla (2019, magyar történelmi dráma), bemutató szeptember 29-én, vasárnap 20 órától;

  • Manu, a legsirályabb fecske (2017, német animációs családi kalandvígjáték), bemutató szeptember 24-én 17 órától és szeptember 29-én 11 órától;

  • Lengemesék 2. (2018, magyar rajzfilm), bemutató szeptember 28-án, szombaton 11 órától.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében

Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat

A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat
2026. június 11., csütörtök

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2026. június 11., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL
2026. június 11., csütörtök

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve

Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve
2026. június 11., csütörtök

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében

Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit

Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit
2026. június 11., csütörtök

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük
2026. június 11., csütörtök

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól

Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól
Hirdetés