Hirdetés
Hirdetés

Önmagunkba fordulni és messze nézni

Májusi ködben a Jézus-kilátó •  Fotó: Pál Árpád

Májusi ködben a Jézus-kilátó

Fotó: Pál Árpád

Igazi turistacélponttá vált a Gordon-tetőre épített Jézus-szobor és a környékére kialakított pihenőhely. Az aszfaltút hiánya még sok gondot okoz a személyautóval közlekedőknek, ezért Farkaslaka község önkormányzata e téren is fejlesztéseket tervez.

Dávid Anna Júlia

2017. május 10., 10:182017. május 10., 10:18

A környékbeli utazási irodák programkínálatának szerves részét képezi a Gordon-tetői Jézus-szobor. A bogárfalvi Pro Temp Alapítvány kezdeményezésére, a Nyikó menti falvak és vállalkozások támogatásával 2010 tavaszán fogtak hozzá

a Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-ábrázolásának számító kilátó

Hirdetés

elkészítéséhez. Az alkotás tervezője Zavaczki Walter szobrászművész volt. A Krisztus-szobor 2012 novemberére készült el, majd a következő évben avatták fel. A többszintes szerkezetre csigalépcsőn és létrán lehet felmenni, a szobor szegycsontjánál a szejkei út felé, tarkóján pedig a Kalonda irányába lehet kinézni. A létesítmény jó állapotba van, környékén padokat is kihelyeztek, ugyanakkor információs táblát, kövekből pedig tűzhelyeket is kialakítottak.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

A székelyudvarhelyi turisztikai információs központ ajánlatai között a környékbeli zarándokhelyekkel együtt szerepel. Orbán Melinda irodavezető tapasztalatai szerint nagyon sokan el is látogatnak a helyszínre. Hadnagy Enikő, a farkaslaki turisztikai iroda munkatársa lapunknak elmondta, hogy szezonban naponta 25–30 ember is megfordul az irodában, leginkább magyarországi turisták, akiknek több mint fele ellátogat a szoborhoz. Ajánlataikban szerepel

terepjárós, illetve Bogárfalváról traktoros túra, de akár szekérrel is meg tudják szervezni egy-egy csoport utaztatását.

Idegenvezetőt egyelőre nem igényeltek a látogatók.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

A létesítmény és környékének karbantartását az alapítvány és a farkaslaki önkormányzat közösen végzi. Kovács Lehel, a község polgármesterének tapasztalata szerint

a helyiek is gyakran zacskókkal mennek kirándulni, összegyűjtik a turisták által felhalmozott szemetet.

Ünnepek előtt nagyobb takarítást is szoktak végezni. Egyébként keddi ottjártunkkor nem volt szemetes a környék. Padokkal és tűzhelyekkel kellemes kirándulóhely lehet bárkinek. Majáliskor a környező falvakból sokan kimentek pihenni, főleg kisgyermekes családok – tudtuk meg egy kirándulótól.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Zarándokoknak jó lehetőség

Idén elkészül a szobor lábához vezető kálváriaút is, amelynek stációit szintén Zavaczki Walter szobrászművész készíti, viszont a helyszínre tervezett kápolna megépülésének idejét még nem tudni pontosan. Egyébként az önkormányzat és a Pro Temp Alapítvány tervezi egy személy alkalmazását, aki folyamatosan a helyszínen tartózkodna, tájékoztatná az arra járókat, felügyelné a területet, hiszen kisebb gondot okoznak a terepjáróval, illetve más járművekkel randalírozók – osztotta meg tapasztalatait Kovács Lehel, aki úgy gondolja, hogy a zarándokhely légkörét zavarja az ilyen fajta szórakozás.

Esőben nem ajánlatos autózni

Jó időben személyautóval is ki lehet menni, esős időben azonban könnyedén felakadhat a kisautó. Éppen ezért egy minőségi aszfaltutat is szeretne a farkaslaki önkormányzat, melynek érdekében európai uniós forrásokra is pályáztak, ha pedig nyernek, már jövő nyár végén elkezdődhetnek a munkálatok – mondta Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés