
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Előrehaladott ittas állapota miatt nem tudták alkoholszondával tesztelni azt a gyergyótölgyesi sofőrt, akit a közlekedésrendészek megállásra intettek vasárnap délután. Nem ő volt az egyetlen, alkoholos befolyásoltság alatt vezető, aki lebukott hétvégén – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság összesítéséből.
2024. március 18., 16:152024. március 18., 16:15
Egy 44 éves, külföldi állampolgárt ellenőriztek a közlekedésrendészek Székelyudvarhelyen szombaton 15 óra 30 perc körül, és leheletéből 0,49 mg/liter légalkohol-szintet mutatott a mérőműszer. A férfit biológiai mintavételre kórházba szállították. Néhány órával később egy 36 éves székelyudvarhelyi férfit intettek megállásra a rendőrök, miközben lakóhelyén autózott.
Mindkét esetben eljárás indult ittas vezetés miatt.
Vasárnap 14 óra körül a borszéki közlekedésrendészek egy 51 éves, gyergyótölgyesi férfit igazoltattak, azonban olyan ittas állapotban volt, hogy nem tudták alkoholszondával tesztelni, ezért vérvételre kórházba kísérték. Ráadásul az is kiderült, hogy a férfi hajtási jogosítványát korábban bevonták.

Alkoholos befolyásoltság alatt okozott balesetet egy férfi Parajdon, rajta kívül még egy utast is kórházba kellett szállítani vasárnap este – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Mint arról már beszámoltunk, még aznap este egy alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőr okozott sérüléssel járó balesetet Parajdon. Hétfőre virradóra pedig egy 53 éves, szintén székelyudvarhelyi, ittas férfit kaptak el a rendőrök. Nála
A hatóságok minden esetben eljárást indítottak.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!