Hirdetés
Hirdetés

Olyan intézményt szeretnének, amely nem a romák szegregálásán alapul

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Három évvel ezelőtt kezdte el a marosvásárhelyi Chakra Alapítvány annak az iskolának a létrehozását – legalábbis ötlet és megbeszélések szintjén –, amely a tanügyi rendszerből kimaradt helyi cigány gyerekeknek biztosítana tanulási lehetőséget az állami oktatási hálózaton belül. Az ötlet egyelőre nem valósult meg.

Hajnal Csilla (R)

2017. április 25., 18:392017. április 25., 18:39

Már tizenkét éve foglalkoztatja a marosvásárhelyi értelmiségi cigányság képviselőit egy olyan iskola létrehozása, amellyel azokat a helyi roma gyerekeket céloznák meg, akik kimaradtak az iskolarendszerből. Van belőlük jócskán:

mintegy kilencven iskolaérett hidegvölgyi roma gyerek maradt ki idén is az iskolából

Hirdetés

– ismertette a számadatokat a kezdeményező alapítvány elnöke, Christian Eparu. A Pécsett létrehozott Gandhi Gimnázium példájából kiindulva alapítanák meg az iskolát, ahol román-roma, illetve magyar-roma nyelveken zajlana az oktatás.

Marosvásárhelyen viszont ennél többet szeretnének, olyan intézményt, amely nem a romák szegregálásán alapul. Christian Eparu kifejtette, nem tartja jó ötletnek a cigány gyerekek elkülönítését, a pécsi iskola pedig ezen alapul, ott csak romák dolgoznak, tanulnak.

Idézet
Látom a kicsi cigány gyerekeken, hogy szeretnének tanulni, ám a jelenlegi oktatási rendszer nem megfelelő számukra. Másképp kell viszonyulni hozzájuk, 8-12 fős osztályokban kellene foglalkozni velük

– világított rá Christian Eparu.

Az alapítvány a sajtóhoz és a városi tanácshoz is eljuttatott közleményben kéri a helyi képviselő testület támogatását az iskola létrehozásában, amely egy óvodát, egy általános iskolát („after school” programmal) és egy szakközépiskolát (koreográfia és intenzív roma nyelv osztállyal) foglalna magába.

Idézet
Már csak jövő ősztől számíthatunk legkorábban az iskola megnyitására, amely a terveink szerint a volt kémiai líceum épületében nyílna meg

– mondta el Christian Eparu.

Marosvásárhelyen pár éve működik már a Romulus Guga Általános Iskolában a magyar, illetve román tagozaton is egy-egy olyan kisiskolás osztály, ahova roma gyerekek járnak. Heti négy órában tanulják a roma nyelvet is, nekik a tanítójuk is roma nemzetiségű. Christian Eparu azt is elmondta, ötödik osztálytól már csak magyar tagozaton működik a roma osztály a Tudor lakónegyedbeli iskolában, mert a román tagozatról a cigányok jobban beilleszkednek a román osztályokba. Felsőoktatás szintjén pedig a Petru Maior Egyetemen fakultatív tantárgyként szerepel a roma nyelv a tantárgyak között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja

A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Halálos áldozatot követelt az idei tél eddigi leghidegebb éjszakája

Hipotermia miatt halt meg keddre virradóan egy 65 éves, temesvári férfi.

Halálos áldozatot követelt az idei tél eddigi leghidegebb éjszakája
2026. január 13., kedd

Jó úton a megszüntetés felé: még kevesebben kapnak üdülési utalványt az idei feltételek szerint

Tovább szűkítik a jogosultak körét a közszféra alkalmazottai számára biztosított üdülési utalványrendszerben. Kivezetik ugyanakkor a kötelező önrészt, így már nem jogszabályi, hanem piaci muszájból kell hozzátenni.

Jó úton a megszüntetés felé: még kevesebben kapnak üdülési utalványt az idei feltételek szerint
2026. január 13., kedd

Kóbor kutyák a lakónegyedekben: rendszeresen visszatérő gond

Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.

Kóbor kutyák a lakónegyedekben: rendszeresen visszatérő gond
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Pokoli időben mentek egy ukrán férfi megmentésére, mindannyian egy esztenán éjszakáztak – videóval

Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.

Pokoli időben mentek egy ukrán férfi megmentésére, mindannyian egy esztenán éjszakáztak – videóval
2026. január 13., kedd

Menyasszony-fotó az almáriumban? Porolja le!

2024-ben az Év kiállítása díjjal jutalmazták a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Most annak utazó „kapszulaváltozata”, a Székely Menyasszony érkezik Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába, de mi is hozzájárulhatunk a sikeréhez.

Menyasszony-fotó az almáriumban? Porolja le!
2026. január 13., kedd

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen

Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen
2026. január 12., hétfő

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink

A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink
2026. január 12., hétfő

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében

A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében
Hirdetés