
A felújított csűrben játszanak, ebédelnek a gyerekek. Archív
Fotó: Haáz Vince
Nagy tervekkel készül az idei nyárra a marosvásárhelyi Solidaris Egyesület, amely fennállása óta először kapott a magyar kormánytól támogatást. A jelentős összegből a Bedében tavaly megvásárolt, tizenöt éve nem lakott ingatlant teszik még élhetőbbé, használhatóbbá a gyerektáborok és a népfőiskola számára.
2021. június 07., 15:302021. június 07., 15:30
2021. június 07., 15:302021. június 07., 15:30
„Elsősorban az Erdélyi Népfőiskola fejlesztésére fordítjuk azt a jelentős összeget, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával kaptunk a Bethlen Gábor Alaptól. Köszönettel tartozunk a támogatásáért és a megelelőgezett bizalomért Felix Pardinak, a Romániai Magyar Baptista Szövetség elnökének, Oláh Dénes római katolikus főesperesnek, illetve Kecskés Csaba unitárius esperesnek az ügyünk felkarolásáért és nem utolsósorban Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek a személyes kiállásáért” – fogalmazott Sajó Norbert, a Solidaris Egyesület elnöke, aki a Székelyhon érdeklődésére az idei tervekről beszélt, hangsúlyozva, hogy
„Mindenekelőtt az a terv, hogy lélekkel és gyereklármával töltsük be a tizenöt éve lakatlan helyet” – magyarázta az egyesület elnöke, aki szerint a tavaly megvásárolt bedei telek, rajta a régi parasztházzal és csűrrel olyan állandó központ, ahol gyerekeknek és felnőtteknek is lehetőségük van, hogy a természetben, ugyanakkor védett helyen töltődjenek fel, pihenjenek, konferenciákat tartsanak, táborozzanak.
hogy az erdő felől érkező „vendégektől” megóvják magukat.
„Minél jobb környezetet szeretnénk kialakítani, tisztábbat és élhetőbbet, ehhez pedig nagy segítség a kapott támogatás, amellyel gyorsabban tudunk haladni és nagyobb munkákat tudunk elvégezni” – hangsúlyozta Sajó Norbert.
Archív
Fotó: Haáz Vince
Érdeklődésünkre, hogy az idei tábor mennyivel lesz más, mint a tavalyi, elmondta, két csoportban szeretnének gyerekeket táboroztatni, augusztus elején, illetve végén, egyik alkalommal a 6 és 10 év közöttieket, azt követően pedig a 10 és 14 év közöttieket. Tavaly harminc főre hirdették meg a tábort, de végül harmincnyolc gyerek jelentkezett, és senkit sem utasítottak vissza. Nagy valószínüség szerint idén sem lesz ottalvós a tábor, hiszen arra még nincsenek meg a megfelelő körülmények, hanem a tavalyi gyakorlat szerint reggel nyolckor viszik ki a gyerekeket a Marosvásárhelytől nem messze található faluba, és este nyolckor viszik onnan haza. „A hosszú távú terv természetesen az, hogy ott-tartózkodhassanak megszakítás nélkül éjszaka is” – tette hozzá az egyesület elnöke.
A jó hangulatot és a hely varázsát szeretnék a felnőttekre is kiterjeszteni, ezért olyan rendezvényeket terveznek, ahová gyerekekkel is érkezhetnek a felnőttek, vagy akár gyerekek nélkül, ahol olyan tematikájú beszélgetéseket, konferenciákat szerveznek, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot.
Ugyancsak a népfőiskola tervei között szerepel a mobil orvosi rendelő felállítása, hogy a nyárádmentiek olyan szűrővizsgálatokon vehessenek részt, amelyekre egyébként nem szakítanának időt a gazdaság mellett. A tervek között szerepel az is, hogy Bede lehetne az a hely, ahol a környékbeli fiatalok találkozhatnának, városiak és vidékiek ismerkedhetnének egymással – sorolta a további terveket Sajó Norbert.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
szóljon hozzá!